Némi izgalmat okozott a Pannonplast-részvényesek számára, hogy a tőzsde tegnap déltől másfél órára felfüggesztette a papírok kereskedését. A BÉT döntése mögött az húzódott meg, hogy a társaság bejelentette: sikerült túladnia a Pannon Aldra Kft.-ben lévő 50 százalékos tulajdoni hányadán. A holding már szeptember elején döntött a veszteséges tagvállalat termelésének év végi leállításáról és az első félévi 250 fő után további 130 dolgozó elbocsátásáról, akkor azonban eladásról még nem esett szó. A korábbi elképzelések szerint ugyanis a cég a továbbiakban a kereskedelemre koncentrálva a megrendelők igényeit importból elégítette volna ki. A leépítések és végül a gyárbezárás mögött egyszerűen az állt, hogy az 1999-ben a belga Solvay-csoporthoz tartozó Alkor Draka SA-val - a PP üzletrészére is ő volt a vevő - fele-fele részben alapított társaság az eddigi rövid működése során csak veszteséget termelt. A Pannon Aldra árbevétele ugyan tavaly elérte a 3 milliárd forintot, de a fő termék, a kalanderezett műanyag fólia iránti kereslet csökkenése és ezzel párhuzamosan az alapanyagárak emelkedése évek óta rendre több száz milliós veszteséget okozott.
Röviddel az indulás után már látszódtak a problémák, éppen ezért a PP még 2000-ben az előre menekülés, a fejlesztések és a termékszerkezet átalakítása mellett döntött. Az idei év elején pedig még egy 500 millió forintos tőkeemelést is végrehajtottak a tulajdonosok az Aldránál, hogy csökkentsék a hitelterheket és segítsék a korábban kidolgozott reorganizációs programot.
A Pannonplast számára az elmúlt két év igencsak rosszul sikerült, az ágazatot sújtó recesszió miatt az adózott eredmény az 1999-es 2,3 milliárd forint után az idén a menedzsment szerint is legfeljebb 350-700 millió forint között lesz. Az elemzők azonban még ennél is pesszimistábbak: alig 200-250 millió forintos nyereségre számítanak. Ebben komoly szerepe van az Aldrának, hiszen a cég termelésének leállítása és a dolgozók elbocsátása az októberi gyorsjelentés szerint ez évben több száz millió forintos költséggel jár. Ezzel pedig a cég a Pannonplast egyik legjelentősebb veszteségforrásává vált. Az eladás tehát önmagában jó hír is lehet, bár a vételárat nem hozták nyilvánosságra, és az is kérdéses, hogy a novemberi tranzakció mennyiben módosítja a korábban jelzett költségeket.
Az Aldra eladásával ráadásul korántsem oldódnak meg a PP gondjai, hiszen a fő problémát továbbra is az elmaradt megrendelések okozzák. A legnagyobb megrendelőket kiszolgáló fröccsöntés-technológiai üzletág muzsikál igazán rosszul, hiszen a háromnegyed éves adatok szerint ezek a tagvállalatok az egy évvel ezelőtti 741 millió forintos eredmény helyett szeptember végéig 15 millió forintos működési veszteséget produkáltak.
M. J.
