A szerdai - egyébként eseménytelen - kereskedésben gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama, a 14,24 százalékos záróérték 0,10 százalékpontos elmozdulást jelent. A forint napközben továbbra is viszonylag szűk, ezúttal 14,18 és 14,32 százalékos sávban ingadozott egész nap. Az egyedüli izgalmat csak a kereskedési rendszer átmeneti meghibásodása okozta a délutáni órákban. Az eurót a nap végén 236,75/80 forinton váltották, míg a dollár jegyzése 238,85/98 forinton történt. Piaci szereplők egyre valószínűtlenebbnek tartják, hogy a forint elérné az intervenciós sáv szélét, azaz a 234,69 forintos euróárfolyamot. Az általános vélekedés szerint az elkövetkező időszakban inkább 236 és 237,50 forint között mozoghat a kurzus. A forintpiacon nem változtak az árak. Csendes forgalomban továbbra is 8,25 és 8,50 százalék között kötötték az egynapos üzleteket.
Nem tolongtak a befektetők az állampapírpiacon sem, lanyha üzletmenet mellett trend nélkül, mindössze 2-3 bázisponttal változtak a referenciahozamok. A 3 és 5 éves államkötvények mai aukcióján feltehetően ismét megélénkül majd a kereslet, és ez kedvezően hathat a másodpiacra.
Tegnap visszavásárlási aukciót is tartott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az elsődleges forgalmazók igen jelentős, mintegy 65 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amiből a kibocsátó összesen 17,7 milliárd forint értékben fogadott el. Ebből is a nagyobb, a 12,8 milliárd forintos tételt 7,79 százalékos átlaghozam mellett a fix kamatozású, 2003/J jelű értékpapír képviselte. Ebből a papírból még így is 130 milliárd forintnyi maradt a piacon. A kisebb, 4,8 milliárd forintos mennyiséget a 2003/L jelű államkötvény adta, itt 7,64 százalékos átlaghozam alakult ki. Az ÁKK a visszavásárolt kötvények árát a jövő héten fizeti ki, így azok ellenértéke visszaforgatható a mai aukcióra.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában a forgalom nem érte el a 150 millió forintot, üzlet is csak 3 született. A devizapiacon a dollár esetében csak a decemberi elszámolóár módosult, ez 32 fillérrel, 239,50 forintra nőtt. Az euró esetében két termin is változott, a januári határidős árfolyam 43 fillérrel, 238,83 forintra nőtt, a márciusi viszont 6 fillérrel, 240,26 forintra mérséklődött.
M. J.
