BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkent a veszteség az Antenna Hungáriánál

Az Antenna Hungária Rt. ugyan anyavállalati szinten 1,3 milliárd forintnyi nyereséget ért el az első háromnegyed évben, de a tagvállalatok 1,4 milliárd forinttal rontottak a képen. A legnagyobb mínuszt ezúttal is V.R.A.M. Rt. hozta, bár az összeg a csökkenő tulajdonrész miatt jóval alacsonyabb, mint korábban.

2002. november 21. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egy évvel ezelőtti 4,3 milliárd forintos veszteséghez képest jelentősen javult az Antenna Hungária Rt. (AH) gazdálkodása. A mostani számok alig 108 millió forintos mérleg szerinti mínuszról szólnak, igaz, ez főként annak köszönhető, hogy a tagvállalatok konszolidálása során a Vodafone-részesedést mindössze 16,1 százalékkal számolja a társaság. Korábbi 30 százalékos tulajdonrésze ugyanis ennyire olvadt, mivel az AH nem vett részt a harmadik magyar mobilszolgáltató többszöri tőkeemelésében (bár opciós szerződésekkel jövő októberig biztosította magának a jogot, hogy ismét növelje tulajdoni hányadát).
Az AH szeptember végéig a bázishoz képest 5 százalékkal magasabb, 18,4 milliárd forint árbevételt ért el, amiből az anyavállalat 17,1 milliárd forinttal vette ki a részét. A tendenciák egyelőre változatlanok: az export elenyésző, a csoport bevételeinek 55 százalékát továbbra is a műsorterjesztés adja. A távközlésből 23, az AntennaMikro szolgáltatásból pedig 7 százalék származik. A korábbi szinten maradt az infrastruktúra- és eszközbérbeadásból, a frekvenciadíjak továbbszámlázásából, illetve az egyéb ipari szolgáltatásokból származó bevétel, ez még mindig több mint egytizedét adja a teljes összegnek.
A társaságnál elsősorban a személyi jellegű kifizetések emelkedtek jelentősebben, míg az anyagjellegű kiadások növekedése jellemzően a tavaly ősszel új alapokra helyezett AntennaMikro szolgáltatással függ össze. A V.R.A.M. Rt. miatti aktív tőkekonszolidációs különbözet 830 millió forinttal növelte az amortizációs kiadásokat, és ez számottevően járult hozzá ahhoz, hogy a vállalatcsoport üzleti eredménye harmadával, 1,6 milliárd forintra esett vissza.

A mostani gyorsjelentés látványos pénzügyi javulásról számolt be, az ilyen jellegű bevételek és a kiadások is csökkentek a korábbi számokhoz képest.
A ráfordítások 75 százalékkal, 1,8 milliárd forintra mérséklődtek. A V.R.A.M Rt. saját tőkéjének a veszteségek miatti csökkenése az eltelt egy év alatt 5 milliárd forintos veszteséget okozott az AH-nál. Az AH mínusz másfél milliárdos pénzügyi eredménye 4,6 milliárd forinttal javult, ami egyrészt a mobilszolgáltatóban lévő AH-részesedés csökkenésének, másrészt a V.R.A.M. Rt.ben az elmúlt egy év alatt bekövetkezett kétszeri, ázsióval történő tőkeemelésnek - amelyben az AH nem vett részt - köszönhető. Az Antennánál összességében 4 milliárd forinttal kisebb, 109 millió forintos adózás előtti veszteség realizálódott, ami lényegében megegyezik a mérleg szerinti számokkal.
A jelenleg 83,7 százalékos állami tulajdonban levő AH jövőjének szempontjából továbbra is két kérdés a meghatározó. Az egyik a Vodafone eredményessége, a másik az ÁPV Rt. stratégiai elképzelése. Az Antenna nemrég lekerült a tartósan állami tulajdonban maradó cégek listájáról, és így semmi sem állana a privatizáció útjában. A jelek szerint az ÁPV egyelőre sem az idén őszére várt 6-7 milliárd forintos tőkeemeléssel, sem pedig az AH jövőbeni stratégiájának megvitatásával nem siet. Az utóbbit ugyan állítólag még ebben a hónapban tárgyalják, de friss tőkére a vállalat idén már nem számíthat.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet