Egyelőre csak a piaci pletykák szintjén merült fel, hogy a Pannonplast újra jelentős megrendeléseket kap majd a Hewlett-Packard (HP) nemzetközi multitól. A találgatások alapja az a múlt heti hír, miszerint a HP számító- és irodagépek, illetve híradástechnikai berendezések gyártására készül Magyarországon.
A NAPI Gazdaság információit ugyan a hazai leányvállalat nem erősítette meg, de annyit elismert, hogy a HP hárommillió forintos jegyzett tőkével szeptember elején új céget alapított Hewlett-Packard Kells Kft. néven (NAPI Gazdaság, 2002. november 4., 1. oldal).
A Pannonplast számára mindez azért lehet érdekes, mert korábban az egyik legnagyobb megrendelője éppen a HP volt. A nemzetközi cég idén tavasszal a Távol-Keletre telepítette európai gyártásának jelentős részét. Ennek következtében megszűnt a kontinensen a nyomtatógyártás is, ami érzékenyen érintette a PP-t, hiszen a szombathelyi leányvállalatán, a Moldinon keresztül jelentős árbevétele származott a tintasugaras nyomtatókhoz gyártott műanyag alkatrészekből. A korábbi nyilatkozatok szerint a megrendeléstől való elesés egymilliárd forinttal csökkentette a cég bevételét és százmillió forintos profitkiesést okozott.
Amennyiben igaznak bizonyul a hír, az némi vigaszt jelenthet a PP tulajdonosainak, bár a cég életében feltehetően nem hozna gyökeres változást a megbízás. A társaságot ugyanis jelenleg a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt látványosan visszaeső kereslet és a magas alapanyagárak sújtják elsősorban. A hírek szerint így a hónap közepén megjelenő gyorsjelentés sem tartalmaz majd meglepetést, de a két héttel ezelőtti, 350-700 millió forintos nyereségről szóló profit warningot sikerül tartani.
M. J.
