BUX 142762.57 0,72 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyszabású szervezeti átalakulás a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a hatékonyságnövelés és a jobb kommunikáció jegyében jelentősen átalakítja szervezeti felépítését. A kisebb létszámcsökkenéssel járó lépés mellett a tőzsde külsős céget bízott meg középtávú kommunikációs stratégiájának kidolgozásával.

2002. november 5. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Budapesti Értéktőzsde Rt. belső szervezeti felépítésének változásáról már két héttel ezelőtt felröppentek az első pletykák, a hivatalos bejelentésre azonban az igazgatóság hétfői ülését követő tegnapi sajtótájékoztatóig várni kellett. A tőzsde vezérigazgatója, Horváth Zsolt a lépést elsősorban a hatékonyságnöveléssel indokolta, ennek keretében az átalakítás után az eddigi főosztályok és osztályok helyett hat igazgatóság jön létre. A menedzsment szerint a piaci környezet átalakulása és a tőzsde rt.-vé való átalakulása szükségszerűen vezetett a létszámcsökkenésekhez és a funkcionális változásokhoz.

A szervezeti megújulás persze személycserékkel is együtt jár, többek között távozik Szendrei Csaba, a Kibocsátói Főosztály eddigi vezetője, aki helyett Bencze Zoltán irányítja majd a megújult Tagi és Kibocsátói Igazgatóságot. A legjelentősebb átalakítás az eddigi Külső Kapcsolatok és Marketing Főosztályt érinti, itt a kommunikációs és marketingfeladatokat a jövőben a Fecser Ildikó igazgató vezette Üzletpolitikai és Kommunikációs Igazgatóság látja el.
Ez utóbbi elsődleges feladata a tőzsde új kommunikációs stratégiájának megvalósítása lesz. Ehhez a közeljövőben kidolgozzák a BÉT új működési stratégiáját, de új alapokra helyezik a piac- és termékfejlesztést, a kereskedés szabályozási kérdéseit, illetve a tőkepiacra vonatkozó elemzések és háttértanulmányok elkészítését. Az igazgatóság mellett létrehoznak egy BÉT Média Központot is, amelynek a szakmai tájékoztatás javítása lesz a feladata. Mindezek megvalósításában külsős tanácsadóként a Political Capital Kft. is rész veszt. A tavaszig a Concorde Értékpapír Rt.-hez is tulajdonosi szálakkal kötődő cég még szeptemberben versenytárgyaláson nyerte el azt a megbízást, amelynek keretében elkészítették azt a hároméves kommunikációs stratégiát, aminek középpontjában az átláthatóság, a közérthetőség és az aktív szerepvállalás áll.
Az új stratégia első jele a tőzsde jövőre induló, hároméves szemléletformáló kampánya. A kormányzati és a hazai pénz- és tőkepiac jelentősebb szereplőinek támogatását bíró program célja, hogy új tőzsdei kibocsátókat győzzön meg a tőzsdei megjelenés pozitívumairól és az eddigieknél jobban megismertesse ezt a befektetési formát a magánbefektetőkkel is.
A sajtótájékoztatón ismertették a jövő évi kereskedési szünnapokat is, eszerint az idei évhez hasonlóan 2003. szilveszterkor is lesz kereskedés, igaz, csak fél kettőig teljesítik majd a megbízásokat. A novemberi hónap kibocsátója ezúttal a Graphisoft lett, amely a címet a befektetői és tőzsdei kapcsolattartásért érdemelte ki. Díjat vehetett át a Matáv képviselője is, a társaság kibocsátói emléklapot kapott ötéves tőzsdei szereplése emlékére.
Madarász János

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet