A szombati ír népszavazás végeredménye igencsak megbolygatta az EU-csatlakozásra váró országok piacait. A múlt heti bizonytalanság után ugyanis most újabb jelentős akadály hárult el az unió bővítése elől, az optimizmus és a konvergenciaelmélet pedig ezek után igen hamar elterjedt a befektetők körében. Nem is csoda hát, hogy hétfő reggel a devizapiacon a pénteki árszinthez képest több mint egy százalékponttal erősebb helyzetben, 12 és fél százalék környékén nyitott a forint árfolyama. Ezt a szintet lényegében sikerült is megtartania a hazai fizetőeszköznek, hiszen a 11,29 százalékos múlt heti záróérték után tegnap délután 12,31 százalékon állt a kurzus. Az eurót a nap végén 242,00/15 forinton váltották, ami mintegy 2,70 forintos gyengülést jelent a korábbi értékhez képest, az amerikai dollár árfolyama pedig 1,20 forinttal, 249,50/75 forintra mérséklődött. A forintpiacon egyelőre nem változtak az árak, az overnight kamatok továbbra is 10,20/40 százalék között mozogtak.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában közel 5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a kontraktusok, ennek közel 80 százalékát az euróra, azon belül is a novemberi lejáratra szóló üzletek adták. Az uniós deviza esetében az elszámolóárak az összes terminre 1-3 forinttal lefelé mozdultak, és ez a tendencia érvényesült a dollár esetében is.
Az állampapírpiacon a visszatérő külföldi vásárlások hatására a legtöbb futamidőre csökkentek a hozamok. A legnagyobb kereslet a 3, 5 és 10 éves futamidőknél volt megfigyelhető, itt 13-17 bázisponttal is lejjebb kerültek a referenciahozamok, sőt a leghosszabb, 15 éves lejárat átlagos hozamszintje hosszú idő után ismét 7 százalék alá süllyedt.
M. J.
