BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy éven belül társulhat a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde és a kormányzat vezetői is hasonlóan ítélik meg a tőzsde helyzetének javítása érdekében szükséges lépéseket. A jogszabályi változásokat hozó tőzsdeélénkítő csomagot hamarosan előterjeszti a Pénzügyminisztérium, a tőzsde pedig népszerűsítő kampánnyal szeretné vonzóvá tenni a befektetéseket.

2002. szeptember 17. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magyar tőkepiac növekedése és fejlődése az elmúlt három-négy évben megállt, sőt visszaesett, és bár a Budapesti Értéktőzsde alkalmazkodott a helyzethez, egyedül nem képes a folyamat visszafordítására - jelentette ki Jaksity György, a BÉT elnöke tegnap egy, az Investor Relations Magazin által szervezett konferencián. Ugyanakkor azt is elmondta, jelenleg reális lehetőség van arra, hogy ez a folyamat megváltozzon. A tőzsde elnöke a legfontosabb kihívások között említette a jogi környezet modernizálását és uniós harmonizálását, az integráció lehetőségét más európai tőzsdékkel, valamint nagyobb hangsúlyt fektetne a hazai befektetők aktivitásának növelésére is. Ez utóbbi nemcsak a parketten lévő papírokat érintené kedvezően, de hozzásegítene új kibocsátók megjelenéséhez is. Kiemelte, hogy a tőzsde korábbi költségcsökkentési és racionalizálási programja, valamint az idén nyáron befejeződött szervezeti átalakítás igen fontosak voltak, de önmagukban nem tudták ellensúlyozni a kereskedés visszaesését. A bevezetési feltételek könnyítése ellenére például új részvény az elmúlt időszakban nem jelent meg a tőzsdén.
Éppen ezért tartja fontosnak, hogy jelenleg is folyamatos tárgyalások folynak a kormányzattal a jogi környezet modernizálása érdekében. Ettől függetlenül igen fontos az is, hogy megfelelő külföldi partnert találjanak - hangsúlyozta Jaksity. Ezzel kapcsolatban csak annyit árult el, hogy akár egy éven belül megköthetik az első megállapodásokat. A BÉT a közeljövőben kampányt indít, amely a hosszú távú megtakarítások és befektetések népszerűsítését célozza meg, ezáltal is szeretnék növelni a részvények és befektetési alapok iránti bizalmat.
A rendezvényen László Csaba pénzügyminiszter elmondta, hogy a kormány már a jövő év elején az Európai Unió szabályozásával konform adó- és támogatási politikát szeretne bevezetni, amelyek hosszabb távon is segítik a hazai tőkepiac fejlődését.

Ennek részeként a magánnyugdíjpénztárakba befizetett járulék mértékét 8 százalékra kívánják emelni, a munkaerőpiacra újonnan belépőknek ismét kötelezővé teszik a magánnyugdíjpénztári tagságot, csökkentik a felügyeleti díjakat, valamint a stratégiai befektetők újbóli visszatérése érdekében kiszámítható árpolitikát szeretnének bevezetni a gazdaságban, többek között az energia- és a gyógyszerszektorban. Az előzetes tervek szerint továbbá szeptember végére elkészül a tőkepiac és a tőzsde fejlesztéséről szóló pénzügyminisztériumi koncepció. Ebben a tőzsdei részvények árfolyamnyereség-adójának eltörlése és talán a kárpótlási jegyek bevonásáról szóló koncepció is helyet kaphat, de a kormány elképzelései között szerepel a még állami kézben lévő társaságok, bankok privatizációja is.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet