A forint nem tudta tartani a 11 százalék fölötti árfolyamot a devizapiacon. A jegyzés tegnap délután 10,90 százalékon zárt, de napközben a 10,72 százalékos érték jelentette a legrosszabb helyzetet. A mintegy 0,26 százalékpontos gyengülés nem lepte meg a piacot, az elemzők a szabadságolások után megugró forgalom mellett a forint kisebb mérvű értékvesztését előre is jelezték. A kereskedők szerint a délelőtt eseménytelenül telt el a bankközi piacon, délután viszont a külföldi befektetők euróvásárlásai jellemezték a kereskedést. Az eurót a nap végén 245,85/246,05 forinton, a dollárt pedig 247,60/80 forinton váltották a bankok. Az overnight kamatok mintegy negyed százalékponttal csökkentek a szerdai kereskedésben, az üzletek zöme 8,75 százalékon jött létre.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában ezúttal kisebb tételek cseréltek gazdát, igaz, ötféle deviza különböző terminjeire született kötés. Az elszámolóárak ennek megfelelően igen hektikusan változtak. A dollár esetében a határidős árfolyamok inkább lefelé mozdultak, az eurónál azonban teljesen vegyes volt a kép. Aktívnak bizonyultak még a jen lejáratai is, itt inkább az emelkedés volt a jellemző.
Az állampapírpiacon tovább emelkedett a külföldi befektetők kezében lévő állampapír-állomány, az újabb csúcsot a hétfői adatok szerint az 1403,6 milliárd forintos érték jelenti. A mai államkötvény-aukciók után azonban - amelyen a 2005/I és 2007/D jelű fix kamatozású értékpapírokat kínálja értékesítésre az Államadósság Kezelő Központ - tovább emelkedhet ez a szint. Ezt támasztja alá, hogy a devizapiacon szerdán a kereskedés egy részében 11,11 százalékig erősödött a hazai fizetőeszköz árfolyama, amit a kereskedők néhány külföldi befektető aukció előtti forintvételeinek tulajdonítanak. A referenciahozamok egyébként szerdán kismértékben, mintegy 2-4 bázisponttal csökkentek, az alacsony forgalom pedig éppen a mai kibocsátások előtti kivárásnak tudható be.
M. J.
