Tegnap vezették be a Budapesti Értéktőzsdére azt a 399 ezer darab Novotrade-részvényt, amely még a társaság év elején végrehajtott alaptőke-emeléséből származik. A tranzakció akvizíciós célokat szolgált volna, a jelenlegi helyzetben azonban egyelőre nem talált megfelelő célpontot a Novotrade Rt. - mondta Rényi Gábor, a társaság elnök-vezérigazgatója. Az akkori tranzakcióban az 500 forintos névértéken kibocsátott részvényeket a Novotrade Isle of Man jegyezte le, s elsősorban b2b, illetve más e-business-cégek megvásárlását tervezték, például részvénycserével.
A csoport által ütőkártyájának tartott internetes könyvkereskedési rendszer, a Sunbooks idén még csak a gyermekbetegségeken esik át. A két éve létrehozott cég elfogadottsága és piaci ismertsége Rényi szerint ugyan folyamatosan nő, de idén és jövőre még mindig veszteséget termel. A Sunbooks jelenleg 800 szállító közel 20 ezer termékét kínálja egynapos postai szállítással a rendszerhez csatlakozott 1300 partnernek. A gazdálkodás javulását az üzletfelek számának növelésével szeretnék elérni, így a könyvesboltok mellett a hipermarketláncok és a benzinkúthálózatok felé is nyitottak.
M. J.
