BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A veszteség ellenére akvizíciók előtt a Novotrade(Kimaradt!!!)

Az egykor terebélyes Novotrade-csoport a cég terveinek megfelelően egyre karcsúbb lesz, igaz, a változások egyelőre nem látszanak meg az eredményen. Annak ellenére, hogy a nagy reményekkel indított Sunbooks még mindig veszteséges, a társaság továbbra is nyitott új IT-befektetésekre.

2002. augusztus 22. csütörtök, 16:28

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A féléves gyorsjelentés alapján a Novotrade-csoportnál végrehajtott folyamatos karcsúsítások egyelőre csak a csökkenő árbevételen és nem az eredmény látványos javulásán látszanak meg. A cég nemrég közreadott számaiból kitűnik, hogy a Sunbooks leányvállalattól várt jó teljesítmény egyelőre még várat magára.
Az első félévben eladott InterMusica kiesése negatívan hatott az árbevételre, amely közel kétharmadára, egymilliárd forintra csökkent. Ezzel párhuzamosan természetesen a költségek is mérséklődtek, de az alig 258 millió forintos értékesítésből származó eredménnyel szemben még mindig 500 millió forintos kiadási tételt állt. Ráadásul most egyéb bevétel sem javította az üzemi veszteség sorát, amely így 30 százalékkal, mínusz 225 millió forintra nőtt. Az adózás előtti veszteség 35 millió forinttal, 115 millió forintra mérséklődött, ami annak köszönhető, hogy a cég 80 millió forinttal javított pénzügyi eredményén. A Novotrade ugyanis 2001-ben 100 százalékos értékvesztést volt kénytelen elszámolni egyik részvénybefektetésén. A mérleg szerinti veszteség így az első félév végén a korábbi 195,2 millió forintról 150,2 millió forintra csökkent.
A társaság jövőbeni helyzetét továbbra is az internetes könyvdisztribúcióval foglalkozó Sunbooks határozza meg, a b2b vállalkozás azonban legkorábban is csak jövőre lesz nullszaldós. A Novotrade mindenesetre bízik az új gazdaság cégeiben, hiszen a mintegy 200 millió forintos januári tőkeemelést a korábbi nyilatkozatok alapján új internetes akvizíciókra kívánja fordítani.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet