- A befektetőket váratlanul érték a féléves gyorsjelentés nem éppen kedvező számai. Az első három hónap amúgy ugyancsak gyenge, 179 millió forintos profitját a második negyedévben mindössze 15 millió forinttal sikerült növelni. Egyetért azzal, hogy a befektetők ezt kudarcnak minősítik?
- Nem. A gazdálkodásra jellemző adatnak én a társaság működési eredményét és a készpénztermelő képességét tartom. A bázisidőszakhoz képest az EBIT 50 százalék, az EBITDA 73 százalék lett. A nettó eredményre a pénzügyi műveletek kiadásai - a hitelállomány aktuális árfolyam szerinti értékelése - jelentős hatással vannak. A második negyedév alacsony nettó eredményéhez a hitelátértékelés árfolyamvesztesége is hozzájárult. A gazdálkodásra ható negatív tényezők közül ki kell emelnem a műanyag-alapanyagok árnövekedését, amely a PVC esetében az év eleje óta 43 százalékot, a polipropilénnél 36 százalékot jelentett. Kiemelt partnereink rendre elhalasztották új projektjeiket, vagy a korábban tervezettnél kevesebbet rendeltek. A forint árfolyam-alakulása ugyanakkor az export csökkenését, a termékimport növekedését és az árverseny további fokozódását idézte elő. A nyugat-európai műanyagipari cégek az ágazatot sújtó recesszió miatt egyre intenzívebben jelennek meg szabad kapacitásaikkal a hazai piacon.
- Az elmúlt időszakban főként a multinacionális vállalatoktól érkező megrendelések lemondása, illetve csökkenése jelenthetett gondot a vállalatcsoportnál. Sikerült már pótolni ezeket?
- Stratégiai üzleti területeink közül a leginkább érintettek a Fröccstechnológiai Üzleti Egységek voltak, amelyeknél mintegy 20 százalékkal csökkent az árbevétel. A két Moldin-tagvállalatnál egyelőre nem sikerült pótolni a kieső kapacitásokat, amit nagyrészt a HP nyomtatók gyártásának kifutása és a Philips analóg videógyártásának megszüntetése eredményezett.
Az előre jelzetthez képest csökken a PC-monitorok iránti igény, s késik az LCD monitorok és a DVD felfutása. Mindenesetre a bemintázások folyamatosak a cégeknél.
- Hogyan halad a közelmúltban meghirdetett költségcsökkentő program?
- A létszám-megtakarítás a második negyedévben is jelentős, 110 fő volt. Az éves csökkenés a társaság 2000 fős alkalmazotti állományának 10 százalékát érintette. A termelés-szervezés és a szervezetkorszerűsítés tovább folyik, létszámcsökkentő hatása áthúzódik a következő időszakra. Jelentős megtakarítás következik be a fel nem osztott költségek csökkentése érdekében folyó intézkedési programjaink hatására. A bázisidőszakinál 1,3 milliárd forinttal alacsonyabb a beruházási ráfordításunk, a megtakarítás tehát jelentős. Folytatjuk azt a piacelemző, termékfejlesztő programunkat, amely versenyképességünket biztosítja és amely a piac élénkülése esetén többletbevételre vezet.
- Mire lehet számítani az év hátralévő részében?
- Az első negyedév után gyengült a kereslet, és egyelőre nem látni a fellendülés jeleit. Mint már említettem, az európai és a hazai műanyagipari vállalatoknak is kapacitásfeleslegük van, éles árverseny tapasztalható. Az alapanyagár drágulását nem, vagy csak részben, illetve fáziskéséssel tudjuk a vevőinkre áthárítani. Miután minden versenytársunkra hat az alapanyagár-emelkedés, a felhasználói kör előbb-utóbb kénytelen lesz az árnövekedést tudomásul venni. Úgy gondoljuk tehát, hogy az alapanyag okozta árveszteségünk idővel csökken, illetve kiegyenlítődik.
- A Pannonplast életébe szokatlan felbolydulást hozott tavaly ősszel egy új nagytulajdonos, a Karsai Holding megjelenése. Jelenleg milyen a kapcsolat a két vállalatcsoport között, a Karsai Béla által felvázolt lehetséges útirány mennyire különbözik a Pannonplast jelenlegi stratégiájától?
- Nem gondolom, hogy a 10 százalékos tulajdonost nagytulajdonosnak lehet minősíteni, de hatását jelentősnek tartom. Időközben a Karsai Holding tulajdona 8 százalékra csökkent. Természetesen minden, a tulajdonosoknak járó jog a Karsai Holdingot is megilleti. Együttműködés a két vállalat között eddig is volt, és amennyiben a gazdasági ésszerűség indokolja, a jövőben is lesz. Valóban jelentős eltérés van a két vállalat stratégiája között. Mi egyrészt a meglévő vevőkörünkre, piacvezető termékeinkre alapozva kívánjuk növekedésünket biztosítani. Kelet-európai gyártási bázisok megteremtésére, növelésére koncentrálunk. Például az Unilevert Magyarországon kívül Romániában, és - Ukrajnán keresztül - Oroszországban is kiszolgáljuk csomagolóanyaggal. Törekszünk másrészt a nagy növekedési potenciállal rendelkező „szerződéses elektronikai gyártók” részére a minél összetettebb, minél komplexebb alkatrészek gyártására és szállítására. Viszont késztermék gyártását nem kívánjuk jelenleg célul kitűzni. Alapvető tudásunk, jártasságunk a műanyag-feldolgozás terén van, elektronikai késztermékek gyártására, amelyet a „szerződéses iparág” - mint például a Flextronics vagy a Solectron nyújt - nem kívánunk felkészülni. Az a meggyőződésünk, hogy jobb megtérülést tudunk ezzel a stratégiával biztosítani.
- A részvények árfolyama többéves mélypontra süllyedt, mi és mikor hozhat majd ebben változást?
- A részvénypiac nehezen viseli a bizonytalanságot, amelyet egy új - magát szakmainak is jelentősnek minősítő - tulajdonos megjelenése okoz. Nemcsak részvényeseinknél, hanem üzleti partnereinknél is érzékelhető volt ennek hátrányos hatása. A Pannonplast részvényeseinek 54 százaléka ma is elismert külföldi pénzügyi befektető társaság, intézmény, nyugdíjalap. Egyre növekvő a hazai intézményi befektetők tulajdona, ma már eléri a 26 százalékot. Az a tapasztalatunk, hogy az árfolyam jelentősebben akkor esik, ha egy-egy külföldi alap csökkenti vagy megszünteti részesedését a magyar piacon vagy a Pannonplastban, és ez sajnos az elmúlt időkben gyakran előfordult. Jelentősebb növekedést a külföldi alapok ismételt aktivitásától várunk, és reméljük, hogy ez mielőbb megtörténik. A Pannonplast vezetése mindenesetre mindent megtesz azért, hogy maga a cég ismét növekedési pályára álljon.
Madarász János
