A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. (Fevita) az első félévben 34,9 millió forint adózott eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 119,8 millió forinttal. Az árbevétel az első félévben 8 százalékkal, 1,9 milliárd forintra esett és a 89 millió forintos üzemi eredmény is kevesebb százmillióval, mint egy évvel korábban.
A visszaesés mögött a cég szerint a mezőgazdasági árak közel egy éve tartó emelkedése húzódik meg, ami kedvezőtlenül hatott az értékesítésre. A Fevita ugyanis jelenleg nem szállít be a hazai hiper- és szupermarketláncoknak. Saját üzemeltetésű áruházának és kiskereskedelmi egységeinek forgalma viszont ezek térnyerése miatt folyamatosan csökken, ráadásul a cég az ömlesztett konyhai áruk területén sem versenyképes áraival. A menedzsment éppen ezért augusztustól új árpolitikát hirdetett és a tervek szerint racionalizálják az értékesítést is.
M. J.
