BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét hétezer alatt landolt a BUX

2002. augusztus 7. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A keddi látványos szárnyalás eredményének közel felét egyből el is tékozolta tegnap a pesti börze. Az egy nappal korábbi 266 pontos emelkedéssel szemben szerdán 138 ponttal, 6986 pontra süllyedt a börzemutató. Az árfolyam-emelkedés egyébként folytatódni látszott a kereskedés indulásakor, azonban a kezdeti lendület hamar megtört, és az index közel 200 ponttal csúszott vissza. Némi optimizmust hozott ugyanakkor az amerikai tőzsdék nyitása, ami hétezer pont fölé is lendítette az indexet, de végül ez is tiszavirág-életűnek bizonyult. A forgalom összértéke az átlagosnál némileg gyengébb, 4,3 milliárd forint volt.
A vezető részvények árfolyama kivétel nélkül lefelé mozdult, különbség csak a visszaesés mértékében volt. A keddi nyertes, a Mol árfolyama ezúttal több mint két és fél százalékkal csökkent, és alig valamivel a napi minimum felett, 4530 forinton zárta a kereskedést. Az olajpapír árfolyamát még mindig a cég sajátrészvény-vásárlási tranzakciójának múlt heti bejelentése, illetve az ezzel kapcsolatos találgatások határozzák meg. A reggeli optimizmusban ugyan még 800 forintot is megadtak a Matáv papírjaiért, de nap végén már csak 780 forinton cseréltek gazdát a részvények. Az OTP kereken 2000 forinton zárt, míg a Richter, hasonlóan a bankpapír 2 százalékos veszteségéhez, már csak 12 650 forinton cserélt gazdát a zárásban. Az Egis viszont még ennél is rosszabbul teljesített, itt 5 százalékkal, 11 700 forintig csúszott vissza az árfolyam.
Igazán rosszul azonban mégis a kisebb cégek tulajdonosai jártak. A hónapok óta gyengélkedő Pannonplast újabb, többéves minimumot ért el, miután 8,5 százalékkal, 1515 forintra csökkent az árfolyam. Ráadásul közel 23 ezer darab papír cserélt gazdát, ami jelentős mennyiség a műanyagipari társaság részvényeiből. A gyorsjelentését tegnap közlő BorsodChem 130 forintot esett a nap végére, és 5065 forinton fejezte be a kereskedést. Itt vélhetően a közelgő ÁPV-aukció híre befolyásolta az árfolyamot, a spekulációt egyelőre csak erősíti, hogy még nem tudni pontos információkat a tranzakcióról.
A kárpótlási jegyek 11 forinttal, 725 forintra gyengültek, hír hiányában egyelőre a forgalom igen csekély.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet