Az országgyűlési választások után csendesen indult a hét az állampapírpiacon. A befektetők nem mutattak aktivitást, bár az elenyésző forgalomban a referenciahozamok jellemzően lefelé indultak el. Jelentősebb változás azonban csak a két leghosszabb, a 10 és a 15 éves futamidejű kötvényeknél következett be, ahol 4-6 bázispontot tett ki a mérséklődés. A héten egyébként diszkontkincstárjegyeket kínál fel értékesítésre az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Rt. A meghirdetett mennyiség a 3, 6 és 12 hónapos értékpapírokból rendre a már megszokott 20, 27 és 30 milliárd forint lesz.
A tegnapi nap érdekessége így inkább az volt, hogy az MNB 3 hónapos kötvényét - legalábbis egyelőre - utoljára bocsátották ki. A jegybank ugyanis a gazdasági környezet változásával okafogyottnak ítélte ezeket a papírokat, így azok heti értékesítését átmenetileg felfüggesztette. A jegybank konkrét indoka az volt, hogy a központi bank mérlegében a sterilizációs eszközök állománya az árfolyamrendszer tavalyi változtatása után folyamatosan csökken, ezért a korábbinál kevesebb forrásra van szükség a finanszírozáshoz. Ezt egyébként az egyre csökkenő befektetői érdeklődés szintén alátámasztotta. A mostani aukcióra is a szokásos nagyságrendben, ezúttal 27,7 milliárd forint értékben érkeztek vételi ajánlatok. A kötvények 8,33 százalékos átlaghozam mellett találtak gazdára, ami 2 bázisponttal alacsonyabb mint egy héttel ezelőtt. A legmagasabb elfogadott hozam 8,35 százalék, a legalacsonyabb 8,28 százalék volt. A 3 hónapos jegybanki kötvény állománya egyébként jelenleg az elfogadott 10 milliárd forintnyi ajánlattal együtt 136,23 milliárd forintot tesz ki.
A nyitás utáni gyengülést követően hamar magára talált a forint árfolyama a bankközi devizapiacon. A forgalom ugyan nem volt számottevő, de a jegyzés délután már 12,52 százalékon állt, ami több mint negyed százalékponttal jelent erősebb helyzetet a múlt heti záró pozíciónál. Az eurót a bankok a zárásban 241,45/60 forinton, a dollárt pedig 272,05/25 forinton jegyezték.
Az overnight piacon továbbra is a likviditásbőség volt a jellemző, az üzletek zöme ezúttal 7 és 1/2 százalékon jött létre, ami némileg magasabb a korábbi értéknél.
M. J.
