BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Akvizíciós tervek a Kartonpacknál

2002. április 21. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Kartonpack Dobozipari Rt. pénteki közgyűlésén senki sem számított vérre menő vitákra, hiszen a tavaly decemberi nyilvános vételi ajánlat után az amerikai érdekeltségű Britton Interinvest LLC. hazai leányvállalatával együtt már 91,35 százalékos részesedéssel bír a csomagolóipari társaságban. Ennek megfelelően a plénum ellenvetés nélkül fogadta el a múlt évi 962 millió forintos árbevételt és 100 millió forint mérleg szerinti eredményt tartalmazó beszámolót. A tulajdonosok arról is döntöttek, hogy az eredményből nem fizet osztalékot a debreceni Kartonpack. A korábbi tulajdonosokat képviselő igazgatósági tagok lemondása és visszahívása után 3 főre csökkentették az igazgatóság létszámát.
A leglényegesebb napirendi pont az idei üzleti terv elfogadása volt. Erről korábban lapunknak Mészáros János, a cég elnöke úgy nyilatkozott, hogy a nyereséget akvizíciókra és beruházásokra szeretnék fordítani. Az akvizíciós célpontok között szektoron belüli és kívüli vállalatok is szerepelnek, és a tervek szerint még az első félév vége előtt előállnak konkrét bejelentéssel is. A fő tulajdonos a cég jövőjét továbbra is a tőzsdén képzeli el, hiszen így akár későbbi tőkebevonásra, akár kisebb részvénycsomag értékesítésére sokkal könnyebben nyílik lehetőség.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet