Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A PSZÁF-határozat indoklásából kiderül, hogy az OTP egyik magánügyfele - az ő bejelentése nyomán indított vizsgálatot a PSZÁF - 1998 novembere és 1999 márciusa között 13 alkalommal adott el 2003/H jelű államkötvényt összesen 1,1 milliárd forint értékben a banknak. Az OTP saját - a solymári Finit-2 Kft. által kifejlesztett - szoftvere alapján naponta kalkulálta valamennyi államkötvényre a vételi és az eladási árakat, ám a szoftver aligha állt hivatása magaslatán, ugyanis a kamatszámítás hiányosságai miatt az OTP összességében 127 millió forinttal fizetett többet a papírokért, mint szeretett volna. (A kötvény ugyanis évente kétszer fizet kamatot, ám e tényről a szoftver az első kamatfizetés után öt hónapig nem vett tudomást.)
A bank 1999 júniusában célvizsgálattal tárta fel a hibát és lépéseket indított a pénz visszaszerzésére. Ezek kapcsán az OTP Bank bírósághoz fordult, a bíróság pedig az ügyfelet a 127 millió forint és évi 20 százalékos kamata, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte.
A PSZÁF határozata utal arra, hogy a befektetési szolgáltatónak az épt. szerint kötelessége az ügylet megkötése előtt az adott eszköz piaci helyzetéről, árfolyamáról informálnia a befektetőt. Ennek az OTP nyilván nem tett eleget, hiszen lényegében maga sem tudta, hogy az adott papírra általa megjelölt vételi árfolyama a „reálisnál” legalább egy kamatfizetésnyivel magasabb. A felügyeleti bírság másik indoka, hogy az OTP adatfeldolgozási és nyilvántartási rendje a kérdéses időszakban nem volt alkalmas a 2003/H kötvény kamatának megbízható nyilvántartására. A bírság kiszabásánál a PSZÁF figyelembe vette egyrészt a hiba jelentős pénzügyi kihatását, másrészt az OTP-nek a hiba megszüntetésére irányuló tevékenységét is.
Az ügy jogi vonatkozásai a közelmúltban a szaksajtóban is teret kaptak. A NAPI Befektető is beszámolt arról (NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 27., 10. oldal), hogy egy akkor még meg nem nevezett bank és ügyfele közötti jogvitában a Legfelsőbb Bíróság másodfokon feltűnő értékaránytalanság címén érvénytelenítette a szerződéseket és - az elsőfokú ítélettel szemben - tévedés jogcímén is megalapozottnak ítélte a bank keresetét. Az ítélet pikantériája tőkepiaci szempontból, hogy az LB szakított a korábbi általános gyakorlattal, amely a feltűnő értékaránytalanságot 30 százalékos különbözet alatt nem állapította meg és kimondta: „a perbeli kötvények piacán az árfolyamok 2-4 százalék szélességű sávban helyezkednek el, így ehhez képest az alperes által is elismert 11,5 százalékos különbség feltűnően aránytalan”.
A tőkepiaci szereplők persze jól tudják, hogy a tényleges kötések abban az időben a kötvénypiacon sem pusztán 2-4 százalékos sávban szóródtak. Egy gondolatkísérletet megérne: a tőkepiacon milyen viszonyokat eredményezne, ha a piaci átlagtól számított ekkora különbség láttán más ügyleteket is ezen a címen támadna meg valamelyik fél a bíróság előtt?
A kérdéses időszakban a 2003/H kötvénynek az OTP fiókjaiban nemcsak a vételi, hanem az eladási árfolyamai is magasabbak voltak a piaci szintnél. Nem ismert, hogy azokon kötött-e valaki ügyletet a bankkal, és ha igen, akkor a bank a hiba felismerése után megtett-e mindent az ügyfelei kártalanítására.
Az ügy mindenképpen tanulságos, az utolsó szót jogi tekintetben az LB-hez benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálása jelenti. A PSZÁF határozata viszont azt bizonyítja, hogy az egyesített felügyelet valóban „keményebb” elődeinél és bírságolási gyakorlata akkor is következetes, ha a kifogásolt - jogszabálysértő - magatartás nem hogy előnyére vált, de kifejezetten kárt okozott az elkövetőnek. (Valójában az OTP kára is megtérült - információink szerint az ügyfél fizetett -, sőt, a 20 százalékos megítélt kamat jócskán meghaladja a perben szereplő papír kamatszintjét.)
Korányi G. Tamás
