A tengerentúli részvényindexek a Fed kamatdöntése előtt mérsékelten emelkedtek. Az, hogy gyakorlatilag mindenki biztosra vette a 25 bázispontos csökkentést, jótékonyan hatott az árfolyamokra. A magyar idő szerint este negyed kilenckor bejelentett kamatvágást követően mégis meginogtak a börzemutatók. Az optimizmust némileg fékezte az is, hogy a Goldman Sachs vezető befektetési stratégája, Abby Joseph Cohen lefelé módosította az S&P-500 index év végi értékére vonatkozó prognózisát. Cohen asszony a korábbi 1550 pont helyett 1500 pontra számít, ami a jelenlegi állapothoz képest 28 százalékos emelkedést feltételez. A Dow Jones ipari átlag tekintetében Cohen nem változtatott előrejelzésén, azaz az Institutional Investor szaklap tavalyi ranglistáján tavaly harmadik helyezést elért szakember 12 500 pontra, vagyis 21 százalékos növekedésre számít. A tech-szektor befektetőit az Agilent kedvetlenítette el azzal, hogy bár a harmadik negyedévben a vártnál kisebb veszteséget ért el, a negyedik negyedévben a prognosztizált 17 cent helyett 50-70 centes mínuszra számít. A cég létszámcsökkentéssel próbálja lefaragni költségeit csakúgy, mint a J.P. Morgan. A The Wall Street Journal értesülése szerint a befektetési bank a korábban bejelentett ötezer helyett immár nyolcezer fő elbocsátását tervezi.
A tengerentúli kamatcsökkentési várakozások az európai tőzsdemutatókra is kedvezően hatottak, bár napközben a DAX - jórészt a Deutsche Telekom és a Deutsche Post esése következtében - mínuszban is volt. Az indexeket a technológiai, illetve a gyógyszerpapírok húzták fel, de Footsie alakulásában a Vodafone-részvények drágulása is jelentős szerepet játszott. Az euró dollárral szembeni árfolyama kissé gyengült, ám így is 91 cent fölött maradt a fizetőeszköz kurzusa.
Ádám Viktor
