Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A magyar tőzsdével kétségkívül bajok vannak, hiszen az elmúlt években rendre elmaradtak az új részvénykibocsátások, a forgalom nagy részét valóban csak a külföldi befektetők vásárlásai biztosítják. Valóban nem tölti be azt az Orbán Viktor miniszterelnök által a tankönyvekből felidézett szerepét, amely szerint feladata a források közvetítése lenne a lakosság és a vállalati szektor között. Magyarországon azonban a sajátos történelmi gazdasági múlt miatt a hatékony piacgazdaság intézményrendszerének szinte minden eleme rászorult arra, hogy kormányzati eszközökkel, a szabályozási környezet megfelelő alakításával beindítsák annak működését. Ez a nagy tőzsdei privatizációk idején úgy tűnt, megtörténik az értékpapírpiaccal is. Azóta persze gyökeresen megváltozott a helyzet.
Az amerikai gazdaságban nem véletlenül tölt be rendkívül fontos szerepet a részvény- és kötvénypiac, hiszen a megtakarítások egy jelentős hányada van nyugdíjalapokban és biztosítótársaságoknál. Ők viszont ezt a pénzt a részvénypiacra áramoltatják, s így biztosítanak a vállalatok számára a banki hiteleknél olcsóbb forrásokat. Itthon sajnálatos módon elakadt az ígéretesen indult nyugdíjreform, az egyedül aktív intézményi befektetők a részvénypiacon a brókercégekhez kötődő befektetési alapok, a nyugdíjmegtakarításoknak viszont csak elenyésző hányada áramlik az értékpapírpiacra.
A magyar gazdaságpolitika irányítói a jelek szerint egy másfajta tőkepiaci struktúra mellett tették le voksukat. Teszik mindezt abban a korszakban, amikor az európainak hívott pénzintézeti rendszer az uniós országokban is átalakulóban van, a banki finanszírozás dominanciája csökken, a nagy német vállalatok sorra dobják piacra papírjaikat, mivel a lakosság érdeklődése megnőtt a tőzsdei befektetések iránt az egyszerű banki magtakarításokkal szemben.
Egész Európa mohón kívánja lekoppintani az angolszász pénzügyi struktúrát. Eközben a magyar állam, amely a kilencvenes években mintegy 4 milliárd dollárnak megfelelő összeget költött a megroppant bankrendszer megsegítésére, vajon mekkora erőforrásokat fordított a részvény- és kötvénypiac fejlesztésére? A kisebb kapitalizációjú részvények iránt egyébként itthon is van kereslet, s a hazai befektetők részvényvásárlási hajlandóságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a piac többször is nagyobb mennyiségű Zalakerámia-, de akár Humet-részvényt is képes volt felszívni azok fő tulajdonosaitól.
Hatékonyabban működő értékpapírpiacokra igenis szükség lenne, még magyar keretek között is, ellenkező esetben a vállalati szektor forrásbevonási lehetősége végleg csak az egyre kisebb számban megélő bankokra korlátozódna, amelyek olcsónak nevezett hiteleiről vélhetően jó néhány vállalat vezetői nyilatkoznának keserű szájízzel. Ez pedig nem éppen a szabad versenyhez és a hatékony tőkeallokációhoz vezető út, sokkal inkább - ha már a tankönyvi példáknál tartunk - a monopóliumok kialakulására emlékeztet.
Lovas András
