Bár az európai részvénypiacon tegnap a távközlési szektor viszonylag nyugodt napot zárt, napközben némi meglepetést keltett a harmadik generációs mobilszolgáltatásokban úttörő japán NTT DoCoMo bejelentése: a vállalat a 3G technológiát tesztelve úgy találta, hogy nem alkalmas nagyobb video- és hangfájlok továbbítására. (Korábban a mobilszolgáltatók épp az ilyen szolgáltatásokban látták a 3G technológiában rejlő fő árbevételi forrást.)
Keicsi Enoki, a DoCoMo rendkívül sikeres i-mode nevű mobilinternet-szolgáltatásának vezetője a Financial Timesnak nyilatkozva ennek alapján kijelentette, hogy a harmadik generációs mobilhálózatok nem fognak akkora árbevételt produkálni, mint azt az európai cégek remélik, így igencsak igyekezniük kell, hogy megtérüljön az a 100 milliárd euró, amit eddig a szolgáltatás beindítására fordítottak.
A japán mobilcég már jövő áprilisban elindítja Tokió körzetében 3G-s szolgáltatását, kezdetben 386 kbps, később pedig 2 Mbps adatátviteli sebességgel. Az Európai Unióban 2002 elején indulhat ilyen szolgáltatás. Az európai mobilcégek eddig optimisták a befektetés megtérülését illetően. A Vodafone például arra számít, hogy 4-5 év alatt térül meg a szolgáltatás beindítására fordított befektetés. Jóval óvatosabb a France Télécom, mely szerint 4-7 év alatt fordulhat termőre a beruházás.
A szakértők viszont borúlátóbbak. Az ftmarketwatch.com-nak nyilatkozva például az egyik elemző úgy vélte, a British Telecomnak 11 évre lesz szüksége ahhoz, hogy 4 milliárd fontos befektetése profitot hozzon, miközben a licensz csupán 20 évre szól. A költségek és bevételek kalkulációját megnehezíti, hogy senki sem tudja, a mobilcégeknek mekkora árbevételen kell majd osztozniuk azokkal a cégekkel, amelyek leendő mobilinternet-szolgáltatásuk tartalmát biztosítják majd.
(NAPI)
