A Wall Streeten a többségében hagyományos blue chipeket tartalmazó indexek mérsékelt, a Nasdaq Composite viszont jelentős, több mint 2,5 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést. Lapzártánkkor a Dow Jones már 1,5, a szélesebb Standard & Poors 500 1,7, a Nasdaq pedig 4,9 százalékos mínuszban állt.
Az Oracle 13 százalékkal esett vissza nyitásban, miután a társaság egyik vezetője bejelentette, hogy a Veritas Software vezérigazgatói székében kívánja folytatni pályafutását. Az Oracle árfolyamát még külön sújtotta, hogy a UBS Warburg vételről tartásra tette át a részvényt.
A hálózatiszoftver-szektorban is alászálltak az árfolyamok, mivel a Morgan Stanley Dean Witter elemzője hat társaság besorolását is rontotta, a Cisco „erős vételi” ajánlásán nem változtatott ugyan, de a papír célárát drasztikusan csökkentette. Az internetes szektorban is zuhantak az árfolyamok, miután a Lehman Brothers rontotta az eBay online-aukciósház részvényének besorolását.
A Big Boardon gyengültek a pénzügyi és a papíripari részvények, a kevés nyertes a közüzemi vállalatok, az aranybányák és a gyógyszercégek közül került ki.
A harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon lassan a végéhez közeledik. A negyedik negyedéves eredményekkel kapcsolatban a brókercégek egyre pesszimistábbak. A First Call adatai szerint míg október elején az elemzők még 15,6 százalékos átlagos profitnövekedési rátára számítottak, a legfrissebb becslésekből már csupán 10,7 százalékos átlagos növekedési ütem adódik. A First Call szerint a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon kezdetére az érték 8 százalékig is csökkenhet.
A devizapiacon a dollár a jennel szemben erősödött, az euróval szemben viszont gyengült. Az amerikai kereskedés elején az európai fizetőeszköz 84,95 centet ért, a dollárt 109,46 jenen váltották.
A technológiai, a pénzügyi és a médiapapírok árfolyam-emelkedésének köszönhetően délelőtt a nagyobb európai tőzsdéken emelkedtek az indexek, az amerikai nyitást azonban már mínuszban várták, mivel a távközlési papírok jelentősen visszaestek. Végül a londoni FTSE-100 1,5, a frankfurti Xetra DAX 2,1, a párizsi CAC-40 pedig 2,2 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést.
Az amerikai elnökválasztási hercehurca és a japán miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági inditvány rányomta bélyegét a tokiói börze tegnapi kereskedésére. A Nikkei-225 alacsony forgalom mellett 0,1 százalékos csökkenéssel fejezte be a hét első kereskedési napját.
(NAPI)
