Az OTP nem kommentálja a K&H-spekulációkat

A K&H Bank mai rendkívüli közgyűlése előtt semmi sem támasztja alá azt a pletykát, amely szerint egyes kormányzati körök az OTP-ben találnák meg azt a stratégiai befektetőt, amellyel a K&H Bank 1997-ben igen jól indult, de azóta félrebicsaklott privatizációját sikerrel lehetne lezárni. Az OTP ügyvezető igazgatója - anélkül, hogy kommentálni kívánta volna a híreszteléseket - utalt arra, hogy az OTP saját stratégiájának megvalósításán dolgozik, és aktívan figyeli a magyar bankrendszer átrendeződését. Ebből a konszolidációs folyamatból - amely valószínűleg jó néhány bank eltűnéséhez, beolvadásához is vezet - az OTP a nyertes oldalon szeretne kikerülni.
Bár egy közelgő OTP-K&H frigy első pillantásra elég merész feltételezésnek látszik, érdemes megvizsgálni ennek realitását, illetve, hogy a vezető magyar bank mit nyerne az ügyleten.
Banki berkekben jól ismert, hogy az OTP - jó értelemben véve eléggé magabiztos - vezetői már 1997-ben, a postabankos pánik alatt is felvetették, hogy szívesen részt vennének a nagy konkurens, a Postabank reorganizációjában.
Erre sem akkor, sem azóta nincs igazán sok esélyük, hiszen egy ilyen frigy versenyhivatali szempontból legalábbis aggályos lenne. Egy K&H-méretű, a magyar bankrendszerben 3-4. helyen álló bank átvétele is felvetne versenyszempontokat, de a két bank tevékenységi köre sok szempontból inkább kiegészítené egymást, még ha a több mint száz egységből álló K&H-fiókhálózat egy részétől meg is kellene válni. Az OTP különösen vidéken tudná bővíteni középvállalati, vállalkozói ügyfélkörét, egy beolvasztással pedig 30 százalék fölé nőne részesedése a magyar bankrendszer egészét tekintve.
Nem világos, hogy a három éve (a tőkeemeléssel együtt) 146 százalékos átlagárfolyamon, mintegy 12 millió dollárért 56 százalékos K&H-részesedéshez jutó KBC-Irish Life csoport miért akarna kiszállni a bankból, amikor számára a kelet-európai terjeszkedés továbbra is stratégiai kérdés. Igaz, hogy a K&H a részleges privatizáció két éve alatt 12 milliárd forintos veszteséget halmozott föl, ám nem valószínű, hogy a fő tulajdonos bekerülési ára alatt megválna befektetésétől (ez forintban már 200 százalékot közelítő árfolyam lenne). Árfolyamszempontból az ÁPV Rt. sincs könnyebb helyzetben, 7,5 milliárd forint névértékű részvényeiért másfél éve még legalább 15 milliárdos bevételre számított, nem utolsósorban azért, mert a csomagot meglehetősen magas elszámolási áron vette át annak idején a Szerencsejáték Rt.-től.
Egy névértéket meghaladó vételárat az OTP vagy részvénycserével, vagy a nemzetközi tőkepiacon végrehajtandó tőkeemeléssel tudna finanszírozni. A részvénycsere gondolata egyébként - megfelelő, a tőkeérték és a könyvérték közötti cserearány esetében - talán mind a belgáknak, mind a magyar államnak elfogadható lenne, bár a KBC-nek jutó OTP-rész méreténél fogva már nem szakmai, csak pénzügyi befektetésnek számítana. Az ÁPV Rt. pedig lehetőséget kapna egy újabb - immár ötödik - OTP-emisszió levezénylésére, ami nem csak bevételi oldalról lenne vonzó, de a szervezetnek is adna munkát még évek múlva is. Az viszont kérdés, hogy az OTP külföldi részvényesei mennyire fogadnák lelkesen az ambiciózus - de például számos menedzsmentproblémát felvető - terveket, és a nagyobb sajáttőke-értékre is jellemző maradna-e az OTP jelenlegi igen magas P/BV mutatója. A Mol példája arra utal, hogy nem minden akvizíciós ötlet arat tetszést.
KORÁNYI G. TAMÁS