BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ilyen lesz a Mercedes új gyára

A Mercedes második kecskeméti gyárában is lesz egy karosszéria-, egy felületkezelő és egy új összeszerelő üzem, valamint egy beszállítói ipari park - ismertette Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke pénteken, az egymilliárd eurós beruházással megvalósuló új autógyár építésének bejelentését követően, a kecskeméti városházán.

2016. július 29. péntek, 17:11

A második gyár megépítésével a járműgyártó cég hosszú távú elköteleződést vállal a régióban, és stabil jövőképet tud biztosítani Kecskemét számára. A helyszínválasztáskor Kecskemét mellett szólt a jó együttműködés is a magyarországi és helyi hatóságokkal - mondta Wolff.

Kecskemét bírja a tempót - fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. Szavai szerint Kecskemét stabilan fejlődő gazdasági városként ismét felkerült a világ térképére. Azt ígérte, hogy a képviselőtestülettel közösen mindent elkövetnek azért, hogy a város néhány éven belül felzárkózzon ahhoz a lendülethez és dinamizmushoz, amit a Mercedes képvisel.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet