Többéves huzavona után, néhány héten belül teljesen elkészülhet az Expo Center, s jövőre már a megszokott időpontban, júniusban rendezhetik meg a több mint negyedszázados múltra visszatekintő Pécsi Ipari Vásárt.
ä Körtési Zsolt
A sátorral borított színházterem építésével, illetve berendezésével néhány héten belül valóban teljesen elkészül a több mint 2 milliárd forintos költséggel felépített pécsi Expo Center – erősítette meg lapunk információit Kapás Szabolcs, a 30 ezer négyzetméteres, multifunkciós létesítményegyüttest működtető Pécsi Rendezvényszervező (PR) Kht. ügyvezető igazgatója. Mindez többek között azt jelenti, hogy a patinás, sorrendben 27. jövő évi Pécsi Ipari Vásárt már az ideinél nagyobb alapterületen, s a megszokott időpontban, június elején rendezhetik meg.
Kapás elmondta, az idei, szeptember 27. és október 1. között megtartott pécsi vásár is alapvetően sikeres volt, hiszen mintegy 12 ezer négyzetméteren 150 kiállítót, köztük több multinacionális céget fogadtak, s a látogatók száma megközelítette a kilencezret. Ettől függetlenül a beruházás megvalósítása körüli huzavona, a tavaly elmaradt vásár és az idei őszi időpont azért rányomta bélyegét a rendezvényre. Ráadásul a csak 80 százalékban elkészült épület miatt egy ideiglenes vásári területet is ki kellett alakítaniuk. Tény az is – s ezt a kiállítók és látogatók is megerősítették –, hogy az új, kifejezetten kiállítások lebonyolítására épült pécsi komplexumban minden tekintetben világszínvonalú rendezvényeket lehet szervezni. Az ügyvezető igazgató hozzátette, nem okoz gondot a kísérő rendezvények, konferenciák megtartása, és parkolni, étkezni, pihenni is kényelmesen lehet az ország első vidéki vásárközpontjában. Nem véletlen, hogy az Expo Center már az idén felkeltette több olyan multinacionális társaság érdeklődését, amelyek vidéken csak ritkán vesznek részt hasonló kiállításokon.
A létesítményt különböző kulturális és sportrendezvényekkel is igyekeznek maximálisan hasznosítani, hiszen csupán a vásári rendezvények nem tartják fenn az épületet. Kapás hozzátette, jövőre már 14 különböző tematikájú kiállításnak szeretnének otthont adni.
A pécsi önkormányzat tulajdonában lévő PR Kht. még 2004 szeptemberében kötött szerződést a Kipszer Rt.-vel arról, hogy az Expo Center 2005 júliusára elkészül. A folyamatos csúszások miatt a határidőt előbb 2005. szeptember 15-re, majd október elejére módosították, a pécsi vásárt pedig – negyedszázados történetében először – 2006-ra halasztották. A kivitelezőnek elsősorban a nagy fesztávolságú sátortetővel voltak gondjai, amelyet nem tudtak a korábban tervezettek szerint kifeszíteni. A Kipszer tavaly novemberben közölte, hogy elkészült a munkákkal, s megkezdődhet a műszaki átadás. A PR álláspontja szerint azonban – a különböző műszaki hiányosságok miatt – a létesítmény ebben az időben működésképtelen volt. Ezt követően a kivitelező levonult, s azt közölte, hogy az építkezést beszünteti, a PR pedig idén januárban szerződést bontott. A társaság nem fizette ki a kivitelező utolsó 548 millió forintnyi számlakövetelését, s egy győri céget bízott meg a komplexum befejezésével. A Kipszer viszont, vitatva a beruházó álláspontját, a közelmúltban pert indított a kht. ellen. Megítélésük szerint nem lett volna szükség a sátorcserére, hiszen az a csomópontok átalakításával, illetve utófeszítéssel is javítható lett volna.
