Tizenötödik alkalommal nyitja meg kapuit Nyíregyházán június 2–5. között a Kelet–Nyugat nemzetközi kiállítás és vásár.
A város idei gazdasági nagyrendezvénye tartalmában és külsőségeiben megújulva várja kiállítóit és látogatóit. A vásárkeretében rendezik meg a visegrádi országok találkozóját is, amelyen a magyar résztvevők mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia mutatkozik be újdonságaival, gazdasági és idegenforgalmi kínálatával.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szervezésében, a kormány Szülőföld Programja támogatásával először kerül sor a határainkon kívül élő magyar vállalkozók kiállítására is, amelyre mintegy hetven külországi magyar vállalkozás jelezte részvételi szándékát.
A Kelet-Nyugat expo – a visegrádi négyek nyíregyházi randevúja, illetve a határainkon túli magyar vállalkozások bemutatkozása – lehetőséget teremt egyben Nyíregyháza testvérvárosai (a szlovákiai Eperjes, a lengyelországi Rzeszow, az ukrajnai Ungvár) megjelenésére. Részvételét ígérte Prága, Kassa, Lvov, valamint Kárpátalja több városa is. A visegrádi négyekhez csatlakozik az idén Ukrajna harkovi iparvidékének több vállalkozása és kutatóintézete.
A fenti rendezvények mindegyike üzletember-találkozókkal egészül ki, ezeket várhatóan széleskörű érdeklődés kísér majd.
A már hagyományos HOME lakberendezési és BAU építőipari szakkiállítások mellett igazi érdekesség lesz az I. Nyírségi Lakás- és Ingatlanbörze számos helyi- és országos szakvállalat, szakszövetség részvételével.
A Hurrá, nyaralunk! szakmai program keretén belül szállodák, gyógyszállók, termál- és élményfürdők, valamint az utazási irodák elégítik ki a szabadidő-sport lehetőségei iránt érdeklődők igényeit.
