Az idén először - a résztvevők egyre nagyobb száma és területigénye miatt - önállóan, a Sport, a Budapest Boat Show és a FeHoVa kiállításoktól eltérő időpontban rendezi meg az Utazás kiállítást a Hungexpo Rt. A jubileumi - 25. - nemzetközi idegenforgalmi kiállítást március 7. és 10. között, tehát a korábbiaknál kedvezőbb, a berlini, illetve a moszkvai idegenforgalmi vásároktól eltérő időpontban tartják a Budapesti Vásárközpontban.
A külföldi utazási lehetőségeket az A pavilonban, a megnövekedett belföldi ajánlatokat a B és a D pavilonban mutatják be, a lovas programok a C pavilonban lesznek láthatók. A rendezvény idei díszvendége Lengyelország és a Nyugat-Dunántúl lesz. A kiállítás első napján a szakmai látogatók tekinthetik meg a rendezvényt, március 8-ától pedig a nagyközönséget várják. Az idei kiállításon indítja útjára a Hungexpo Rt. legújabb szolgáltatását, a virtuálexpót.
A Hungexpo korábbi tájékoztatása szerint a Szonda Ipsos tavalyi felmérése alapján az Utazás kiállításon részt vevő cégek 84 százaléka volt elégedett a látogatók számával, 77 százalék a látogatók összetételével, 74 százalékuk pedig a kísérő rendezvény színvonalával és a kiállítás reklámjával is elégedett volt. A következő évek turisztikai várakozásaival kapcsolatos kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a cégek 83 százaléka kedvező változásra számít, míg 15 százalékuk úgy látja, lényeges változás nem várható az idegenforgalomban.
(NAPI)
