A kereskedelemfejlesztési célelőirányzat (KFC) jövő évi felhasználási területeinek javításán dolgozik a Külügyminisztérium - mondta Halla Lászlóné osztályvezető egy tegnapi sajtótájékoztatón. E célra a 2001-2002. évi költségvetésben évente 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Az MTI értesülései szerint ezt az összeget jövőre 1 milliárd forinttal kiegészítenének a várhatóan bővülő támogatási lehetőségek fedezésére. Az erre vonatkozó kormány-előterjesztésen a szaktárca dolgozik. Az idén a rendelkezésre álló 1,5 milliárd forintból 350 milliót fordítanak közvetlenül kereskedelemfejlesztési pályázatokra, 800 millió forint jut az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. által lebonyolított kereskedelemfejlesztésre, a maradék összeget egyéb célokra használják fel. A tervek szerint bővül a nemzetközi kiállításokon történő magyar részvétel támogatási jogcíme is. Skultéti Vilmos, az ITDH vezérigazgatója elmondta, hogy 2002-től a standépítés költségeinek 50 százalékára, a kiállítási áruminta kiszállítási költségeinek 50 százalékára, továbbá vállalatonként egy fő részére a kiutazás, illetve szállásköltség 50 százalékára lehet majd pályázati úton támogatást kérni. Jövőre az ITDH 33 I. kategóriás, illetve 120 II. kategóriás kiállításon támogatja a magyar cégek részvételét.
