Az egykor – némi gúnnyal – paraszt Párizsnak nevezett Hódmezővásárhely az elmúlt másfél évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül. A rendszerváltás hajnalán az egyik legelmaradottabb településből a dél-alföldi régió egyik legdinamikusabban fejlődő települése lett. A város infrastrukturális fejlesztései (szennyvíztisztító, csatornázás, szilárdhulladék-larakó telep, geotermikus erőmű, kerékpárút-hálózat, világítás korszerűsítése, kórház-rekonstrukció) nemcsak az itt lakók kényelmét szolgálták, hanem meghozták az elismerést is: 1997-ben Hódmezővásárhely megkapta – a magyar városok között elsőként – az Európa Tanács által 1955-ben alapított Európa Díj Becsületzászló fokozatát.
Csongrád megye második legnépesebb települése – 1990 óta megyei jogú város – az Alföld délkeleti részén, a 45-ös és a 47-es számú utak találkozásánál, Szegedtől 25 km-re, Budapestről pedig 183 kilométerre fekszik. Lakosainak száma közel 48 ezer. Hódmezővásárhely – tipikus mezővárosként – hatalmas területen, több mint 483 négyzetkilométeren terül el. A várost kiterjedt tanyavilág övezi, ahol a legutóbbi népszámláláskor a népesség 6 százaléka – 2945 fő – lakott.
A település még ma is őrzi tipikus mezővárosias jellegét – az egykori városlakók igényei szerint kialakított lakókörnyezetet megőrizve –, az épületek zöme földszintes, mindössze 3 százalékuk emeletes, földszintesnél magasabb épület csak 450 van, s mindössze 24 tízemeletes panel található a városban. Vásárhelynek nincs középkori eredetű szilárd lakóépülete, csak a XVIII. századtól kezdtek el téglából építkezni. A belváros mai jellege a XIX. század végén és a XX. század eleji gazdasági fellendülés során alakult ki, igaz, a II. világháború után a városközpont egy részét lerombolták, s a házak helyére házgyári épületeket emeltek. A város főtere a Kossuth tér, déli oldalán magasodik az 1893-ban épített, Ybl Miklós által eklektikus stílusban tervezett városháza az 56 méteres tornyával. A tér nyugati oldalán áll az 1905-ben Pártos Gyula tervei alapján felépült, nemrég eredeti szépségében felújított Fekete Sas szálló neobarokk épülete, monumentális, faragott díszítésű ablakaival. Reprezentatív nagyterme bálok és városi rendezvények színhelye. A város legrégebbi téglaépülete az 1713–14-ben román stílusban épült (református) Ótemplom, amelyet lőrésekkel ellátott védfallal vettek körül 1740-ben – ma már csak egy kis részlete látható. Szintén egyedi az az árvédelmi téglafal, amelyet 3 kilométer hosszan építettek a város déli részének védelmére az 1879-es nagy szegedi árvíz idején. Szintén itt található az Alföld első artézi kútja, amelyet Zsigmondy Béla fúrt 1880-ban, valamint az egyik legnagyobb barokk református temploma, az Újtemplom.
A település kulturális szempontból is sokszínű, már 1723-tól működik latin iskola a debreceni kollégiumhoz kötődve; 45 ezer kötetnyi régi, úgynevezett tanári könyvtárában olyan könyvritkaságok találhatók, mint Temesvári Pelbárt 1514-ben, Lyonban kiadott Sermones Pomerii című műve, Bonfini 1758-ban, Bázelben kiadott Rerum Ungaricarum decadese, Abrosius Calepinus 1598-as 11 nyelvű szótára. A város híres festője Tornyai János, aki a századfordulót követően termékeny légkört alakított ki és létrehozta a vásárhelyi iskolát, amelynek középpontjában a puszta és az Alföld állt.
Vajnai Lajos