Az Interfruct Nemzetközi Élelmiszerkereskedelmi Kft. szegedi áruháza immár több mint kilenc éve áll a vásárlók rendelkezésére. A cash & carry bolt 3200 négyzetméter alapterületen, a város szélén, jól megközelíthető helyen (a Hódmezővásárhely felé vezető 47-es út mellett), az Algyői úton helyezkedik el. A kis- és nagykereskedelmi üzlet, amellett hogy ellátja a Mol és OMW töltőállomásokat élelmiszerrel, vegyi áruval és élvezeti cikkekkel, a helyi kiskereskedők és a vendéglátó-ipari egységek (kocsmák, éttermek) felé egyre több terméket szolgáltat. Az Interfruct áruházlánc más városokban található tagjaihoz hasonlóan, rendelés alapján kiszállításos tevékenységet is folytat a viszonteladók részére. Mindemellett Szegeden a helyi igények úgy alakultak, hogy a lakossági vásárlók is egyre nagyobb számban veszik igénybe a C&C áruház szolgáltatásait és termékeit – mondta a NAPI Gazdaságnak Csomor János áruházvezető.
Az üzletben mintegy 6000–8500-féle termék kapható. Az élelmiszerektől és háztartási vegyi áruktól, kiegészítő termékektől, a friss zöldségeken és gyümölcsökön át az italok széles választékáig minden megtalálható a boltban, amire egy töltőállomásnak, élelmiszer-kiskereskedésnek vagy egy vendéglátó-ipari egységnek szüksége van. Szegeden – összehasonlítva bármely más élelmiszer-kereskedelmi egységgel – a legjelentősebb kínálattal rendelkező áruházak közé tartozik az Interfruct, köszönhetően kéthetente megújuló akcióinak és az ezzel járó kedvező áraknak. Az akciók során minden második hétfőtől a következő hét vasárnapjáig több száz, mindig más és más termék rendkívül előnyös áron kapható. Az üzletben hazai és import borok szinte zavarba ejtő kínálatával, s a Magyarországon forgalomba hozott üdítők, ásványvizek, sörök ugyancsak nagy választékával találkozhat a vásárló. A vevőkörből adódóan, valamint ezen termékek kedvező árainak köszönhetően a bolt forgalmának jelentős részét az italeladás teszi ki – mondta az áruházvezető. A zöldségosztályra minden másnap minőségi friss hazai és import áru érkezik, ami – ha beköszönt a rossz idő – árban is felveszi a versenyt a nagybani piac kínálatával. Ezenkívül friss és tartós tejtermékekkel, mirelitáruval, exkluzív édességekkel, élvezeti cikkekkel és természetesen az alapvető élelmiszerek, kiegészítő termékek széles választékával rendelkezik az áruház. A szegedi Interfruct fő célkitűzése – a központi beszerzési osztály hathatós együttműködésével –, hogy a vásárlók minden (kereskedelemhez, vendéglátáshoz vagy magánfelhasználáshoz szükséges) terméket „egy tető alatt” megtaláljanak, ne kelljen a bevásárlást máshol is folytatniuk. Éppen ezért a viszonteladók és a lakossági vásárlók a felmerülő új igényeiket a boltban akár személyesen is közölhetik az áruházvezetővel. Az Interfruct a lehetőségekhez mérten igyekszik elérni, hogy a keresett termék a jövőben rendelkezésre álljon. A bejövő vevők többsége szinte mindent itt vásárol, így az üzletnek továbbra is érdeke, hogy megtartsa őket, sőt a jövőben elérje, hogy csak ezen a helyen vásároljanak. A Cash & Carry-ben az áruk többsége gyűjtőcsomagolásban vagy kartonban-tételben vásárolható, ezt a lakossági vásárlóknak is be kell tartaniuk. Az áruház nemcsak akciós áraival, hanem a nagykereskedelemben egyedülálló törzsvásárlói programjával is hosszú távú partneri kapcsolat kialakítására törekszik a vevőkkel. A „classic” kártyával a vásárlók a pontgyűjtési akcióban vehetnek részt; egy pont egy forintot ér. Az „exclusive” kártyával nemcsak pontokat lehet gyűjteni, hanem minden vásárlásnál 2, egyes partnerek esetében 3 százalék kedvezményt is nyújt. A törzsvásárlói program legfőbb érdeme, hogy ezzel a kisebb összegért, de gyakran vásárló viszonteladókat, lakossági vásárlókat is díjazni tudja az áruházlánc a hűségükért. Ha igény merül fel kiszállításra, a 28 fővel üzemelő bolt maximálisan el tudja látni ezt a feladatot is, segítve ezzel azon viszonteladók tevékenységét, akik a nagykereskedelemben vásárolt termékeket egymaguk csak nagy nehezen, esetleg több fordulóval tudnák elszállítani. A jövőben a vezetés ezt a szolgáltatást tovább szeretné erősíteni a kiskereskedők és a gasztro-egységek felé. A szegedi kereskedelmi élet vérkeringésében központi helyet betöltő áruház fontosnak tartja azt a – teljes mértékben a vevők érdekét szolgáló – tendenciát, amely arra irányul, hogy ha valamely termék iránt nagy kereslet merül fel, a központi beszerzés akciós árat „tesz mellé”. Egy jól eltalált akció nemcsak a vásárlóknak rendkívül kedvező, de az áruház forgalmát is fellendíti – tette hozzá az áruházvezető.
