A honfoglaláskor a Dunántúlnak ezt a területét a fejedelmi család vette birtokba, s Veszprém – ahol a Várhegyen már korábbi település nyomai is fellelhetők – az Árpád-ház birtoka lett. A fejedelmi szállásterületet a többi törzs gyűrűje, valamint jórészt lakatlan, de katonailag ellenőrzött gyepű (határsáv) védte.
Géza fejedelem és István király uralkodása alatt formálódott ki a keresztény, feudális magyar állam, ekkor az országot megyékre osztották. A megyék ura a király lett, akinek a nevében az ispán vezette a közigazgatást, gyakorolta a hatalmat. A közel 160 faluból álló Veszprém megye kétharmada tartozott közvetlenül a király alá, míg egyharmada királyi adományozás révén hűbérbirtok lett.
Okleveles adatok szerint Veszprém város Székesfehérvár és Esztergom mellett az államalapítás körüli évtizedekben már fejedelmi (illetve királyi) szállás- és tartózkodási hely volt. A XIII. századi krónikák említik, hogy a várostól nem messze, a sziklás fennsíkon aratott döntő győzelmet István, az ifjú király a lázadó pogány herceg, Koppány felett. A település, amelyből 1001-től kezdve a megyét igazgatták a veszprémi várhegy északi felén volt, és itt volt a veszprémi püspök székhelye is, akinek egyházi fennhatósága Fejér, Kolon (a későbbi Zala) és Visegrád (a későbbi Pest-Pilis) megyékre is kiterjedt.
Az 1241. évi mongol támadást követően IV. Béla király az anyagilag tehetősebb családokat arra kötelezte, hogy kővárakat építsenek. E birtokok tulajdonosai azonban gyakran változtak, a királyi kegy és a politika forgandósága következtében. A katonailag fontos pontok, utak ellenőrzését ellátó várak egyben gazdasági központokká is váltak, hiszen falvak, birtokok tartoztak hozzájuk. A gyakran országos tisztségeket is betöltő püspökök azon fáradoztak, hogy újabb és újabb építkezésekkel emeljék székhelyük rangját.
Veszprém a 150 éves török uralom alatt többször cserélt gazdát, városias jellegét elveszítette, többször a tűz martaléka lett. Lakossága a háborúk és az elvándorlás miatt megcsappant, bár a XVII. században kimondottan török uralom alatt már csak 1683 után volt egy rövid ideig.
Ebben az időszakban a vallási élet is jócskán átalakult. 1606-ban a bécsi udvar kénytelen volt engedélyezni, hogy a protestáns nemesek és végvári katonák szabadon gyakorolják vallásukat. Ezzel összefüggésben épült fel 1629-ben a veszprémi külső várban a reformátusok temploma is. Az ellenreformáció és az 1670-es Wesselényi-féle összeesküvés következtében azonban számos református prédikátort vetettek börtönbe, küldtek gályarabságba, ami nem kedvezett a lakosság szabad vallásgyakorlásának. Ennek ellenére az 1620-as évektől a város ismét élettel telt meg. Mindezek mellett 1741-től erőteljesebb ellenreformációs törekvés is jelentkezett, amelynek következtében bizonyos protestánssá lett falvak, városok lakosságát igyekeztek katolikusok betelepítésével kiszorítani. Az ellenreformáció művészeti eszközeként megjelent barokk sok maradandó értéket teremtett a városban, az épületek mellett a szobrászati emlékek (kálváriák, szentháromságszobrok, a segítőszentek) és oltárképek, festmények, fafaragványok is maradtak ebből a korból.
A XVIII. század második fele nemcsak a várat, hanem a város képét is megváltoztatta, majd a kiegyezéssel a megye iparában számottevő átalakulás ment végbe, és kiépült a vasút. A XVIII-XIX. századtól nagyszámú virágzó céh ismeretes a városban. A céhszervezetek városhatárokat átlépve az egész megyét behálózták. 1800-tól 1872-ig terjedő időszakban összesen 69 céh működött a régióban. A XIX. század második felében a kisipar háttérbe szorult, amin a céhek helyébe lépett ipartársulatok és ipartestületek sem tudtak változtatni. A század utolsó két évtizedétől a lassú kapitalizálódás velejárójaként a kézművesség helyét átvette a gyáripar. Veszprém ennek ellenére az 1890-es évekig megőrizte kisvárosias, kispolgári jellegét. Az 1820-as években több kis- és középnemesi kúria is épült a városban. A Rosos-, a Balassa-Cseresnyés- és a Rohonczy-kúriák mind a mai napig a városkép meghatározó épületei. A XIX. század elején klasszicizáló köntöst kapott a török kori alapokra épült Tűztorony. Alatta kapott helyet az ipartestületeknek is otthont adó „Fecskendőház”. Az 1860-as évektől részben ez az épület, majd pedig a XVIII. század végén épült ún. Kapuváry-ház működött a városi polgárság önrendelkezését szolgáló városházaként.
A mai belvárost meghatározó városkép a XIX–XX. század fordulóján alakult ki, amikor is szecessziós és historizáló építészeti stílusokat követtek.
Ignácz Valéria