Új arculatot kapott a Budapest Bank üzleti kártyája, amellyel a vállalkozások 20 millió forintos állandó hitelkeretet igényelhetnek, ingatlanfedezet nélkül. Bár a termék úgy működik, mint egy hitelkártya, mégsem az – mondta lapunknak Takács Zoltán Árpád, a bank vállalati üzletágának hiteltermék-vezetője. Egy hitelkártyához általában hitelszámla kapcsolódik és a bank egy bizonyos kamat fejében a hitelszámlán nulla pénzmozgás mellett is fenntartja a kölcsönkeretet.
Ami az üzleti kártyát illeti, az elsősorban egy kedvező kondíciójú folyószámlahitel. A bank az igénylő cég éves bankszámlaforgalma alapján állapítja meg az éves hitelkeret összegét. Negyedéves szinten a megállapított keretösszeg legalább 2,25-szorosának megfelelő bankszámlaforgalmat vár el a pénzintézet, hogy fenntartsa a meglévő keretet, de mint a hiteltermék-vezető mondta, a futamidő során növekvő számlaforgalom esetén hitelkeret emelésére is lehetőség van. A kártyával könnyen hozzá lehet férni a hitelhez, és ugyanazokat a lehetőségeket kínálja, mint egy hagyományos dombornyomott presztízs bankkártya. Még az sem kötelező, hogy az igénylő cég számláját a Budapest Bank vezesse. Ám minthogy a kártyával kínált hitel tárgyi fedezet nélküli, a bank vizsgálja és figyeli az ügyfél bankszámlaforgalmát.
Takács Zoltán Árpád szerint ami a kamatot illeti, a Budapest üzleti kártya sokkal előnyösebb, mint egy hitelkártya. Magasabb hitelösszegek igénylésekor – a keret kihasználtságától függően – még a Széchenyi kártya kondíciójánál is jobb lehet. A kártyadíj ugyanis a hitelkeret nagyságától függetlenül minden esetben csak fix 40 ezer forint, sem garanciadíj, sem ingatlanfedezethez kapcsolódó értékbecslési díj többletköltségként nem terheli az ügyfelet. Ráadásul az üzleti kártya lehetőségeit javítja az a tény, hogy a Széchenyi kártya kamattámogatása az idén egy százalékkal csökkent.
A hitelkeret futamideje egy év, de igény esetén a futamidő lejárta után automatikusan megújítható, ebben az esetben lejáratkor a hitelösszeget nem szükséges visszafizetni.
A kondíciók az üzleti kártya megjelenése óta változatlanok, a kamat egyhavi Bubor plusz négy százalék. Nincs rendelkezésre tartási díj, és a szerződéskötési összeg is legfeljebb 10 ezer forint vagy a szerződött hitelösszeg fél százaléka. A kezelési költség 1 százalék. Takács Zoltán Árpád külön hangsúlyozta, hogy ez a kártya a kis- és közepes cégeknek szól. Legalább 50 millió forint éves árbevétel szükséges ahhoz, hogy egy cég Budapest üzleti kártyát igényelhessen.
Az üzleti kártya szerepe folyamatosan nő a magyar kis- és közepes vállalkozások körében. A bank által hirdetett múlt évi első havi nullaszázalékos kampánnyal a terven felül 130 százalékkal gyarapodott az ügyfélszám, a hitel esetében pedig 240 százalékos volt a terven túli növekedés. A pénzintézet a Magyarországon működő 700 ezer kis- és közepes vállalkozást tekinti egyik kiemelt célcsoportjának.
A kártya bevezetése óta eltelt időszak azt bizonyítja, hogy a termék nagyon népszerű, ugyanis a kkv-k pénzügyi struktúrájára jellemzőek az átmeneti (jellemzően körbetartozások miatti) finanszírozási nehézségek, mint például a szállítói számlák kifizetése, készletfinanszírozás, valamint a munkabérek és közterhek kifizetése. A Budapest üzleti kártya kedvező feltételeivel, rugalmasságával praktikus támogatást nyújt a vállalkozások pénzügyi stabilitásához és növekedéséhez.
