Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A hatályos 6/2000. FVM-rendelet szabályai alapján az a termelő, aki saját gazdaságában búzát vagy takarmánykukoricát termel és azt közraktárba helyezi, a közraktári jegy fedezete mellett felvett hitel kapcsán kamattámogatásra jogosult. Ennek mértéke megegyezik a jegybanki alapkamat mértékével. A jelenlegi magas gabonaárak egyrészről arra ösztönzik a termelőket, hogy a megtermelt gabonát értékesítsék, érthetően csábító azonban másrészről a fent említett kamattámogatás igénybevételének lehetősége. A dilemma feloldásának egyik lehetséges módja, ha a termelő eladja az árut, eltitkolja az adásvételi szerződést és emellett a kamattámogatást is igénybe veszi. Amennyiben ez nem jut a folyósító pénzintézet tudomására, felelőssége természetesen fel sem merülhet.
Bonyolultabbá teszi azonban a kérdést az a körülmény, hogy a közraktári hitelek esetében a pénzintézetek fedezetként az áru feletti rendelkezési jogot biztosító közraktári jegynek általában mindkét áru- és zálogjegyét is birtokba veszik. Az áru vevője ugyanakkor biztosítani szeretné azt, hogy a kölcsön visszafizetésekor a közraktári jegyeket közvetlenül ő kapja meg, kizárva azt a lehetőséget, hogy az eladó azokat esetleg nem adja neki át. A vevő törekvése ebben az esetben tehát az, hogy kapcsolatba lépjen a folyósító pénzintézettel és valamilyen formában megjelenjen a szerződésekben, rögzítve azt, hogy a közraktári jegyek a kölcsön lejáratakor neki kerülnek kiadásra. Abban a pillanatban azonban, ahogy ez megtörténik, a pénzintézet tudomást szerez arról, hogy a folyósítás feltételei nem állnak fenn, mert a termelő az árut értékesítette, és ez egyben az a pont is, ahol a felelőssége felvetődik.
A pénzintézetek egy része hajlandó a kockázat felvállalására, mások nem. Előbbiek a szerződés megkötésére, tudva, hogy a támogatás igénybevételének feltételei nem állnak fenn, általában beiktatnak a szerződésbe egy a felelősségük kizárására vonatkozó kitételt, amelyben kinyilvánítják, hogy a támogatás jogosságának kérdését nem kívánják megítélni. Érvényes lehet-e egy ilyen, a felelősség kizárására vonatkozó nyilatkozat? Ha az ügyre fény derül, elsődlegesen a támogatást jogtalanul igénybe vevőnek kell azt visszafizetnie. Amennyiben a visszafizetés nem vagy nem teljes mértékben történne meg, a fennmaradó összegre vonatkozóan az állam esetlegesen érvényesíthetne kártérítési igényt a folyósító pénzintézettel szemben, a kártérítés általános polgári jogi szabályai szerint.
A polgári törvénykönyv (Ptk.) szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni, kivéve, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Felmerül a kérdés, hogy mi ebben a helyzetben az általában elvárható és a pénzintézettől, illetve annak alkalmazottjától elvárható magatartás. A Ptk.-nak a jóhiszeműségre, az együttműködésre és a tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseiben az a jogalkotói elvárás tükröződik, amely nemcsak a pénzintézetek alkalmazottaitól, de bármely más állampolgártól is elvárja azt, hogy ne működjenek közre csalárd ügyletekben. Ha ezt mégis, bizonyíthatóan megtennék, lehetővé teszi velük szemben a felelősségre vonást.
Ugyanakkor nem az általános felelősségi mércét kell alkalmazni a pénzintézeteknél dolgozó személyekre, hanem annál magasabbat. A pénzintézetek kártérítési felelősségére vonatkozó bírósági gyakorlatot áttekintve a legtöbb bírósági eseti döntést (BH-t) a folyószámla-szerződések, illetve betétszerződések megszegéséből eredő kártérítési igényekre vonatkozóan találjuk. Ezek a döntések, így például a BH 1996/364. számú vagy a BH 1997/494. számú is, a pénzintézetek dolgozóival szemben magasabb fokú elvárhatósági mércét fogalmaznak meg, mint általában más személyekkel szemben. Mindazokban a helyzetekben tehát, amelyekbe a szerződések megkötése során kerülnek, ezeknek a személyeknek fokozottabb körültekintést, gondosságot kell kifejteniük, mint másoknak.
Ugyanezt a fokozott elvárhatósági mércét fogalmazza meg a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. 46. §-a is, amely kimondja, hogy a vezető állású személy és a pénzügyi intézmény alkalmazottja mindenkor e beosztásával járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelő elvárható gondossággal és szakértelemmel, a pénzügyi intézmény és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével, a jogszabályok szerint köteles eljárni. Ha tehát a leírt tényállás alapján kártérítési per indulna valamelyik pénzintézet ellen a jogtalanul felvett állami támogatás folyósításában való közreműködés miatt, ez a jogvita valószínűleg a pénzintézet valamilyen arányú elmarasztalásával érne véget.
Frank Edit jogász
