Az üzleti informatikában az utóbbi években megfigyelhető hangsúlyeltolódás, mely szerint a szállítók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a rendszereket kezelő felhasználókra, jelenleg is zajlik, sőt a változás várhatóan a következő években fog csak igazán felgyorsulni. A változások élére álló vezető rendszerszállítók között a svéd IFS AB is megtalálható, képviselve az ergonómiában és az innovációban jeleskedő országot.
Az ezredforduló elejéig a fő hangsúly a különféle iparágakban bevált folyamatok integrált vállalatirányítási rendszerekbe (ERP) való beillesztésén, illetve azok minél hatékonyabb támogatásán volt. Ez továbbra is olyan feladat, mellyel az ERP-szállítóknak számolniuk kell, azonban az utóbbi években az információk rendszerből való minél hatékonyabb kinyerésére, valamint az ezt végző felhasználókra (a Microsoft-terminológia szerint infomunkásokra) egyre nagyobb figyelem irányul. Bizonyos szint felett ugyanis már csak úgy növelhető egy informatikai rendszer hatékonysága, ha közvetlenül az információk kinyerését végző felhasználóknak könnyítik meg a munkavégzést. Jelenleg az erre irányuló fejlesztések állnak a vezető rendszerszállítók, így a technológiai innovativitásáról 1983-as alapítása óta híres IFS AB figyelmének középpontjában is.
Ahhoz azonban, hogy költséghatékonyan és elfogadható idő alatt lehessen átalakítani a felhasználói felületet, különös tekintettel a jelentéskészítésre és az információkeresésre, rugalmas architektúrára van szükség. Erre a problémára adott megoldást a szolgáltatásközpontú architektúra (SOA), amely erősen leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a fejlesztők szabványos interfészekkel rendelkező modulokból (szolgáltatásokból) építik fel rendszereiket, amelyek ugyancsak szabványos módon kommunikálnak egymással. A technológia elvéből adódik, hogy rendkívüli módon megkönnyíti a különböző szállítók által fejlesztett rendszerek együttműködését is. Az IFS AB szerencsés helyzetben volt a SOA-val kapcsolatban, hiszen IFS Applications nevű rendszerét eleve komponens alapon építette fel, így tulajdonképpen csak a már meglévő komponenseket kellett szabványos interfésszel ellátni, amit a szállító az IFS Applications 2004-es változatában meg is tett.
A felhasználói hatékonyság javítása szempontjából a legfontosabb kérdés az információk megfelelő körének, megfelelő formában történő, gyors, egyszerű, biztonságos kinyerése. Ezt a svéd társaság többféle szinten is támogatja a különféle igényeknek megfelelően. Ezen a területen az egyik legérdekesebb az IFS/Business Analytics nevű megoldás, amely kétirányú integrációt valósít meg az IFS Applications és a Microsoft Excel között az integrált rendszerben érvényes jogosultsági beállítások maradéktalan figyelembevételével.
Ahhoz, hogy a megfelelő információk kinyerhetők legyenek, meg kell találni az ezen információkat tároló üzleti objektumokat, például számlákat, ajánlatokat, rendeléseket. Ez sokszor nehezebb feladat, mint maga a jelentés elkészítése az objektum információtartalma alapján. Az IFS a világon elsőként kínál ERP-rendszerbe integrált, Google-stílusú keresőt, amelynek segítségével a felhasználók olyan könnyen kereshetnek az IFS Applications objektumai között, mint ha az interneten keresnének a közkedvelt eszközzel. Az integrált kereső számos előnnyel rendelkezik az úgynevezett ráépülő megoldásokkal szemben. Az egyik a jelentéskészítésnél már említett biztonság, amire az IFS különös hangsúlyt fektet. Integrált keresővel ugyanakkor relevánsabb találatokhoz juthat a felhasználó, illetve szűkíteni tudja azokat a vállalatirányítási rendszerben használatos objektumtípusok alapján.
