Az IFS a Microsofttal együttműködve fejlesztette ki IFS/Business Analytics nevű termékét, mely egy a Microsoft Excelen alapuló jelentéskészítő eszköz. A norvég villamos hálózatüzemeltető Statnett IFS ügyfélként vett részt a termék fejlesztésében.
Mint kísérleti projekt ügyfél, cégünk aktívan részt vett a fejlesztésben a specifikációtól kezdve egészen a végső változatig – mondta Dagfinn Stave, a Statnett SF üzleti alkalmazásokért felelős igazgatója. Ennek eredményeképpen lehetőségünk volt meghatározni a funkcionális elvárásokat. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a megoldás felhasználóbarát, tehát érthető és könnyen használható legyen mindenki számára, aki jelentéseket készít vagy használ fel. Nem csupán a pénzügyi részleg számára kívántunk eszközt biztosítani, a megoldásnak lehetővé kell tennie jelentések készítését az IFS Applications egyéb moduljaiból nyert adatok alapján is. Ezek közé tartozik a Projektmenedzsment, a Karbantartás és az Értékesítés – folytatja Stave. A megoldás lehetővé teszi számunkra azt is, hogy kihasználjuk az IFS Applications már meglévő funkcionalitását, ezt más termékkel nem tudtuk volna elérni.
Többek között az agilitás, és a jól ismert felület voltak azok az érvek amelyek miatt a Microsoft mellett döntöttünk az új jelentéskészítő szoftver elkészítésekor – jelentette ki Per Christian Bakke, az IFS Scandinavia termékmenedzsere. Mint elmondta: az Excel táblázatkezelő idén 21 éves, és bár ma már nem számít nélkülözhetetlen alkalmazásnak, mint a 90-es években, de még mindig nagyon sokak számára fontos eszköz, és felhasználásának módja az igényeknek megfelelően folyamatosan változik. Az egyre összetettebb területek elemzése és bemutatása iránti növekvő igény pedig a fejlődés legfontosabb előmozdítója. Az IFS/Business Analytics használatakor az Excel minden standard funkcionalitása elérhető az adott cég ERP-rendszerével szoros együttműködésben. Sőt, mi több, az Excel következő verziója olyan fejlesztéseket is tartalmaz majd, melyek további funkcionalitást adnak a megoldásnak – tette hozzá Bakke.
Az IFS/Business Analytics segítségével az adatok kezeléséhez az Excel által kínált megjelenítési képességek használhatók. Interaktív jelentések készíthetők, melyek lehetővé teszik a felhasználók számára elemzéseik azonnali frissítését. A jelentések az Excel standard adatmenedzsment, formázó, csoportosító és megjelenítő funkcionalitása segítségével öltenek testet. A jelentésekből a megfelelő adatokig lefúrhatunk, valamint az IFS Applications egyéb moduljaiba is betekinthetünk. A megoldás lehetővé teszi az adatbázisba történő teljes körű és biztonságos visszaírást, ezzel tökéletes felhasználói szoftverré válik mindazok számára, akik ismerik az Excelt.
Az üzleti információk védelme és a biztonság ugyanolyan szintű, mint az az IFS Applications más részeinél megszokott. Az Excel kliensből történő adathozzáférés különböző szinteken állítható be, például felhasználói vagy szerep szinttől vállalati, helyi vagy szervezeti szinteken keresztül egészen a sorok szintjéig. Amikor az egész ERP rendszerhez meghatározzuk a hozzáférési szinteket, azok az IFS/Business Analytics-re is vonatkozni fognak, így nincs szükség arra, hogy a jelentéskészítő szoftverhez külön hozzáférési szinteket állítsunk be. A termék olyan biztonsági megoldásokkal rendelkezik, melyek segítségével kivédhetők az adatbázist érő SQL-alapú támadások, beleértve az SQL Plus-on keresztüli SQL bevitelt is.
A Statnett az IFS/Dokumentumkezelést használja a cég minden részlegénél, mivel e megoldás segítségével még hatékonyabbá tehetők a belső folyamatok. A megoldás teljesen integrált az IFS/Dokumentumkezeléssel. Ez azt jelenti, hogy a kész jelentések a dokumentum archívumba kerülnek, melyben megoldott a hozzáférés ellenőrzése, az elektronikus aláírás és a változatok kezelése, valamint a dokumentumok folyamatmenedzsmentje is. Minden végrehajtott változtatásnak nyoma marad, és pontosan követhetővé válik, felhasználói névvel és időponttal együtt – foglalja össze Stave.
