BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Panoráma

2007. április 26. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tolvaj a kiber kertemben
Felmerült a gyanúja annak, hogy az internetes domainnevek regisztrálásával, illetve adásvételével foglalkozó cégek lophatnak a birtokukba kerülő domaintulajdonosoktól. A RegistryFly regisztrátor két ügyvezetője az év elején feljelentette harmadik társukat azzal a váddal, hogy megcsapolta az internetes címüket a cégnél vezető egyes magánszemélyek online-számláit. Az alperes tagadta a vádakat és végül megnyerte a pört, de ez nem nyugtatta meg azt a 75 ezer RegristryFly-ügyfelet, aki az ügy hallatán el akarta vinni domainnevét a cégtől, de képtelen volt hozzáférni ahhoz, mert a szolgáltató web site-ja egyszerűen figyelmen kívül hagyta megkeresésüket. Az ideges internetezők erre a domainregisztráció nonprofit szabályozó szervezetét, az ICANN-t kezdték hibáztatni, mondván: annak kellene ellenőriznie, kik kapnak lehetőséget a domainnevek kezelésére. Az ICANN el is indított egy vizsgálatot, ami kiderítette, hogy a RegistryFly nem szegte meg a vele kötött szerződését, ám ez alapvetően arról szól, hogy az utóbbi időben fizesse az előbbinek járó díjazást. Ugyanakkor az ICANN riadójelnek tekinti az esetet, és kezdeményezi a megállapodások szigorítását, ami nagyobb ellenőrzési jogkört adna neki a domainkezelők felett, illetve javítaná e szervezetek munkatársainak oktatását. Kérdés, kit győz ez meg arról, hogy a jövőben nem fordulnak elő a RegistryFlyéhoz hasonló esetek – írja a The Economist.

Meddig tart a twitter-mánia?
A szakmabeliek éles vitát folytatnak arról meddig tarthat az internetezők egy részének legújabb mániája, a twitter. A szó nem jelent mást, mint a blogírás új formáját, amelyben a szerző állandóan, percre készen vezeti internetes naplóját, azaz folyamatosan feljegyzi, éppen mit csinál, mi jár az eszében vagy milyen benyomások érik. A közlések célpontjai általában egy az instant messagingra jellemző csoport, azaz családtagok, barátok, ismerősök, de lehet ez a nagyközönség is. A folyamatos internetes diskurzushoz az Obvious Corp. kezdő vállalkozás biztosít háttérszolgáltatást, például olyan technológiát, amellyel mobiltelefonokra is elküldhetők az üzenetek. A twitter akkor robban be az internetes közösség köztudatába, amikor az Ovious egy a digitális médiáról tartott texasi konferencián képernyőket helyezett el a tanácskozás, a panelbeszélgetések helyszínein, amelyeken azonnal megjelentek a résztvevők észrevételei, akik mobiltelefonjukba pötyögték be, mit gondolnak az éppen folyó előadásokról, vitákról. Emellett a kávé- és ebédszünetekben a környék kocsmáit, éttermeit jellemezte a tanácskozás hallgatósága. A twitter bizonyítottan a legforróbb hírforrás, hiszen a twitterezők az események bekövetkeztének pillanatában tudósíthatnak azokról, legyen szó a legváratlanabb dologról, például egy balesetről vagy valamilyen várt eseményről.
Az újdonság azonban sokak szerint múló divat lesz, hiszen ki kíváncsi olyan információkra – amelyek az állandó blog legfőbb tartalmát adják –, miszerint most felveszem a zoknimat, most elmegyek edzésre és így tovább. A dolog hívei szerint azonban néhány éve senki sem gondolta volna, az SMS vagy a blogírás a mindennapi élet részévé válik, s így lesz ez a twitterrel is – derül ki a Business Week cikkéből.

Szappanoperák a weben
Az amerikai CBS televíziós társaság csak az interneten látható sorozatot – szappanoperát – indított februárban, hogy visszaszerezze a műfaj fogyadozó fiatal női közönségét. A kilenc epizód egyenként hat percig tartott, és a cég innertube.com web site-ján volt látható. A nézők megőrzését azzal próbálták elérni, hogy a sorozatban feltűnt egyik szereplőt „átmentették” a CBS egyik hagyományos tévés szappanoperájába. A kísérletet azok a piackutatási eredmények előzték meg, amelyekből kiderült, hogy a szappanoperák túlnyomóan női közönsége öregszik, a réteg többségét az ötvenes éveikben járó asszonykák adják, miközben a sorozatok átlagos nézettsége az USA-ban az elmúlt évtizedben 30 százalékkal, napi 30 millió nézőre esett vissza. Nem maradt más hátra, az új médiához kellett fordulni az új közönség kialakításához, s erre jó alapot ad, hogy felmérések szerint az Egyesült Államokban 20 millió nő ül olyan irodai számítógép előtt, amely nagy sebességű internet-hozzáféréssel kapcsolódik a világhálálóra. Ha ennek csak 5 százalékát sikerül megnyerni a hatperces – tehát a munkaszünetekben fogyasztható – részekkel, akkor is plusz 230 millió dollár hirdetési bevételhez juthat a tévétársaság – állapították meg a cég reklámgurui.
Ezzel egyidejűleg a médiacégek az új sorozatok megalkotásához is felhasználják az internetet. A Walt Disney Co. kezében lévő SoapNet például arra kért főiskolásokat, hogy találják ki, milyen szappanoperát néznének szívesen, és ötleteikről szavaztassák meg a soapnet.com közönségét – jelentette a Business Week.

Saját piacán szorongatják a Lenovót
Nem kívánnak lemondani a kínai PC-piacon elérhető szörnyen nagy jövedelmekről a világ vezető komputerforgalmazói, a Hewlett-Packard és a Dell. Az ország első számú cége a Lenovo, amely a piac 36 százalékát birtokolja, a második a szintén hazai Founder Technology Group Corp. 13 százalékkal, a harmadik a HP valamivel több mint 9-cel, míg a negyedik a Dell kicsit kevesebb mint 9-cel. A verseny egy olyan piacért folyik, amely szemben az USA 2,6 százalékos tavalyi növekedésével, 21 százalékkal bővült 2006-ban – derül ki az IDC it-piackutató adataiból. A növekedési tempó különbsége nyomán szakértők szerint 2013-ra Kína lesz a világ legnagyobb komputerpiaca.
Az amerikaiak közül a Dell a vidéki fogyasztókat célozta meg nemrégiben piacra dobott 340 dolláros komputerével, amely a kezdő felhasználók szintjének megfelelő tudással rendelkezik. A nagyvárosokban oktatási központokat nyitottak és 300-ról 500-ra emelték kínai kutatóközpontjuk létszámát. A HP hasonló lépést tett pekingi és sanghaji fejlesztőközpontjában, emellett kibővítette értékesítőhálózatát: a 2003-as 330 viszonteladó helyett immáron 2100-nál lehet HP-komputert venni.
Eközben a Lenovo attól szenved, hogy hiába vette át az IBM PC-üzletágát, sok vásárló nem bízik a kínaivá vált termékben és elpártolt tőle. Így még fontosabbá vált számára a hazai piac, amelyen 12 ezer boltból álló értékesítőláncát további 1000-rel bővíti 2007-ben – írja a Business Week.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet