– Ön az elmúlt négy évben a HP európai szervezeténél dolgozott, ahol nagy értékű, stratégiai outsourcing-üzletek megnyerésére indított projekteket vezetett nyugat-európai országokban. Mi motiválta, hogy itthon folytassa pályafutását?
– Meggyőződésem, hogy a számítástechnika jövőjében meghatározó lesz az alaptevékenységet nem érintő, szabványosítható üzemeltetési szolgáltatások kiszervezése. Számomra a mosolygós felhasználók, a megspórolt beruházási forintok és az olcsóbb államigazgatás jelentik az igazi motivációt. Az elmúlt négy évben a szakma élvonalában dolgoztam, és sok mindent megtanultam erről, amit szeretnék hazahozni és itthon hasznosítani. A megbízásom részben a hazai csapat, részben a HP kelet-európai régiójának az erősítésére szól, ahol a nagyobb üzletek lebonyolításában ugyancsak számítanak rám.
– Mi az ön által vezetett üzletág stratégiai célkitűzése?
– Legfőbb célunk az ügyfeleink számítástechnikai üzemeltetési költségeinek radikális csökkentése a szolgáltatás színvonalának jelentős emelése mellett. Megbízóink szolgáltatási igényeinek, rendelkezésre álló erőforrásainak és az it-üzemeltetési költségstruktúrának az elemzése alapján olyan üzleti konstrukciókat tervezünk, amelyeknek eredményeképp e szolgáltatások igénybevételével javítható a felhasználók kiszolgálásának minősége, az eszközök rendelkezésre állása, egyben könnyebbé válik a szolgáltatás menedzselése, a speciális szakértelem biztosítása, a technikai változások követése.
Az üzletág másik célja, hogy a HP Magyarország beszállítói hozzáadott értékét minél magasabb szintre emelje. A hardver- és szoftvertermékeket, azok implementációs és támogatási szolgáltatásait, valamint finanszírozását ITIL szabvány szerinti üzemeltetési szolgáltatásokba integráljuk. Szolgáltatási portfóliónk az üzemeltetési szakértelemmel rendelkező emberi erőforrások biztosításától a teljes körű it-erőforrás-kihelyezésig terjed.
– Az outsourcing kapcsán mindig tényleges, számszerűsíthető költségcsökkentést várnak a vállalatok. Mekkora megtakarítást vállal a HP?
– A HP jelentős nemzetközi és hazai szolgáltatói infrastruktúrát hozott létre, szabványos folyamatokkal és eszközökkel, képzett szakembergárdával rendelkezik. Ezzel a háttérrel az ügyfeleink költségeinél 30–50 százalékkal olcsóbban tud hasonló szolgáltatásokat nyújtani. Hatékonyságunk a szabványosítás, a konszolidáció, a centralizáció, s modularizálás és az erőforrás-megosztás következtében ilyen magas. Ügyfeleink szolgáltatási igényeinek ismeretében különféle üzleti konstrukciókat elemzünk és olyan több évre szóló üzleti tervet állítunk össze, amelynek eredményeképpen az it-szervezet meghatározó üzemeltetésiköltség-elemei csökkenthetők a szolgáltatási szintek fenntartása vagy emelése mellett. Az üzleti terv lényeges elemei a szolgáltatási szintekért vállalt pénzügyi és jogi felelősség, a beruházások finanszírozása, illetve a beruházások helyett meghatározott rendelkezésre állású szolgáltatások nyújtása, amely leveszi ügyfeleink válláról a speciális infrastruktúra kiépítésével járó gondokat.
– Milyen eddig elért hazai eredményekre támaszkodva látott hozzá februárban a magyarországi üzletfejlesztéshez?
– A HP Magyarország több mint 10 éves hazai tapasztalattal rendelkezik az üzemeltetési szolgáltatások piacán. Jelenleg az üzletágnak közel húsz jelentősebb ügyfele van, köztük a Mol, amely 2005 októberében kötött desktop- és hálózatüzemeltetési szolgáltatások nyújtására szóló szerződést a HP-vel. Több mint tízezer asztali számítógépet üzemeltetünk és ezek száma a jelenleg megkötés alatt álló szerződésekkel rohamosan nő. Kiemelem, hogy a HP Magyarország különösen büszke az üzemeltetési szolgáltatások minőségbiztosítására, ügyfeleink elégedettek a szolgáltatásokkal, amit az is bizonyít, hogy ügyfél-elégedettséget jelző mérőszámaink a HP nemzetközi összehasonlításaiban is rendre a legjobbak között szerepelnek.
