Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– A nagy it-piaci zuhanás idején, 2002-ben az a pletyka terjedt a szakújságírók között, hogy a KFKI különösen nagy bajban van. Mennyire viseli meg egy vállalat vezetőit, ha szakmai körökben ilyen szóbeszéd járja a cégükről?
– A KFKI Csoport elég nagy és elég stabil vállalkozás ahhoz, hogy menedzsmentjét „ne hozzák lázba” az ehhez hasonló találgatások. Abban az időszakban minden hazai informatikai vállalat bajba került, mivel az egy évtizeden át megszokott két számjegyű növekedés hirtelen semmivé lett, a nagyvállalati szféra megrendelései a 2001. szeptember 11-ei események nyomán, az államigazgatáséi elsősorban a választások okozta bizonytalanság miatt estek vissza drasztikusan. Ez az „élmény” újdonság volt a hazai piacon, hatására mindenhol radikális átszervezések kezdődtek, ami nyilván rossz közérzetet okozott a „szakmai körökben”. Ebből szükségképpen fakadtak nem igazán jóindulatú híresztelések is.
– Ön dolgozott korábban külföldön is. Ott nem ismert meg hasonló szituációkat?
– Külföldön nem, hiszen abban a két és fél évben, amelyet Dél-Jemenben töltöttem, egy projektben vettem részt, utána pedig a brit ICL (International Computers Ltd.) magyarországi leányvállalatánál dolgoztam, amely a hazai piac folyamatos növekedése közepette működött a kilencvenes években. Később persze találkoztam idehaza drámai piacszűküléssel. Ami a nehéz időkben nekem mindig segített, illetve bizonyára jó volt az általam vezetett vállalatnak is, az nyugodt alkatom volt. Ez igen hasznos tud lenni konfliktusos szituációkban.
– Tudatosan készült vezetőnek vagy „belekeveredett” a dologba?
– A Láng Gépgyárban, első munkahelyemen néhány nap alatt eljutottam arra a következtetésre, hogy az informatikával kell foglalkoznom, illetve, hogy az egzisztenciám megalapozásához, a továbblépéshez külföldön kell eltöltenem néhány évet. Az egyetemen szerszámgép-automatizálást tanultam, és ennél a nagyvállalatnál ebben az időben óriási számítógép-vezérlésű géppark működött. Céltudatos emberként olyan munkakörbe kértem magam, amelyben ezekkel foglalkozhattam, és ezzel egyidejűleg szabadidőmben elkezdtem nyelveket tanulni. Amikor már elég jól ment az angol, bekopogtam a Comporgan Rendszerház főnökéhez, mert ez a cég informatikusokat keresett, hogy azokat külföldi projekthez közvetítse. Így kerültem be az ICL egyik dél-jemeni projektjébe. Az ottani villamos műveknél egy nagy számítóközpont szoftvereinek fejlesztéséért és működéséért voltam felelős. Ez a feladat nagy önállóságra nevelt: akár valami gond akadt, akár minden rendben ment, azért én voltam felelős.
A taxisblokád napján, 1990 őszén jöttem haza, és az ICL itteni leányvállalatánál kaptam különféle megbízásokat, majd 1995-től három évig vezérigazgatóként irányítottam a céget.
– A sztori, ha nem haragszik, kezd egy kicsit sablonossá válni. Végül is egyenes vonalú karriert futott be, nem?
– Lépésről lépésre előre haladtam ugyan, de unalmas nem volt az életem! Először is „menet közben” kellett sok mindent megtanulnom, például kereskedni, majd ugyanígy a gyakorlatban, illetve vezetői tréningek segítségével jártam végig a vezetővé válás folyamatát. A kilencvenes évek a hazai informatikai piac gyors bővülésének izgalmas időszaka volt, amikor az ICL Hungary is csak nagy csatákban edződve tudott növekedni. Kifejezettem élveztem ezt az időszakot.
– Miért hagyta ott mégis az ICL-t?
– A brit multi akkoriban igyekezett átalakulni tradicionális hardveres vállalkozásból szakértői, tanácsadó céggé – sajnos nem sok sikerrel. Kíváncsi voltam rá, hogyan működik egy sikeres tanácsadó, szakértői szolgáltatásokra szakosodott vállalat. Engedve a csábításnak, a Deloitte & Touche tulajdonában lévő IDOM Rt.-nél cégvezetőként, majd Deloitte-partnerként aztán igen hasznos tapasztalatokat szereztem. Ezek alapján vált „rögeszmémmé”, hogy akkor válhat igazán sikeres szolgáltatóvá egy informatikai cég, ha integrálni tudja a szervezetébe, a kompetenciái közé a megrendelői gondolkodásmódját képviselő szakembereket, ha nem pusztán technológiai megközelítéssel kínálja portékáit, hanem saját csapatában egyesíti az informatikai, illetve a közigazgatási, kereskedelmi, feldolgozóipari, pénzintézeti stb. szemléletet és szaktudást. Meggyőződésem, hogy a KFKI például azért tudott az elmúlt években jelentős növekedést elérni a pénzintézeti szektorban, mert bankárokat is foglalkoztatunk – nem megtűrt, „külső tanácsadóként”, hanem kulcsfontosságú munkatársakként. Így jobban megismerhetjük az ügyfeleink igényeit és könnyebben szót értünk velük.
– Fejvadász hozta el a Deloitte-tól a KFKI-hoz?
– Nem, Szlankó János, a társaság elnöke hívott ide, akivel a kilencvenes években néhány együtt megvívott piaci csata során ismerkedtünk meg. Egyik legfontosabb feladatomul akkor azt tűztük ki, hogy – párhuzamosan a tulajdonosi réteg operatív irányításból történő visszahúzódásával – alakítsak ki a vállalatnál egy új, a korábbi vezetőgenerációnál fiatalabb menedzserekből álló vezetést, és készítsem elő a KFKI tőzsdei bevezetését.
– Eszerint akkor még nyoma sem volt az it-piac gyengélkedésének?
– Számunkra a piac szűkülése csak 2002 nyarán vált érezhetővé. Körülbelül fél év kellett ahhoz, hogy a nemzetközi tendenciák megjelenjenek idehaza is, illetve ekkorra bizonytalanították el az államigazgatást a választások.
– Hát igen, éppen az volt az akkori pletyka alapja, hogy a KFKI különösen kitett a közigazgatás megrendeléseinek, ezért van nagyobb bajban, mint mások.
– És egyben ez volt a tévedés alapja is. A KFKI épp annyira függ ettől a szférától, mint bármely nagy informatikai szolgáltató. Forgalmunkban nem nagyobb a közigazgatási forrásból származó bevételek súlya, mint amekkora arányt e szféra képvisel a teljes hazai it-piaci forgalomban. Az államigazgatás olyan jelentős megrendelő az ágazatunkban, hogy egyetlen komoly piaci szereplő sem mondhat le erről a „vadászmezőről”. Ugyanakkor az onnan származó megrendelések jelentős hányada kisebb kockázatú eszközszállítási üzlet, aminek a kiszolgálása viszonylag kevés emberrel megoldható. Ebből következően visszaesésük személyzeti oldalról – ami minden értékesítési hullámvölgy legkritikusabb pontja, hiszen emiatt átmenetileg kevesebb emberre lehet szükség –, nem jelent olyan nagy problémát, mint azt egy külső szemlélő gondolná. Emellett az elmúlt években csökkent az államigazgatási piac súlya a KFKI forgalmában, a korábbi 40 százalék fölötti arány mostanra 33-34 százalékra változott, miközben más szektoroké, például a távközlésé és a már említett pénzintézeteké örömteli módon szépen megnőtt.
Egyébként hosszabb távon is óvatosan kezelendő területnek tartom a közigazgatást. Óvnék attól minden cégvezetőt, hogy abban bízzon: majd az uniós pénzek fellendítik a közintézmények informatikai beruházásait. Ez a szféra igen-igen nehéz átalakulás előtt áll, ami informatikai projektjeit is rendkívül bizonytalanná teszi.
– Túl vannak tehát a nagy átszervezésen, amely – mint arról többször nyilatkozott – megszüntette a csoport cégei közötti átfedéseket, világossá tette azok profilját, kétszáz fővel karcsúbbá tette a szervezetet, azaz a növekedésorientált vállalkozásból egy a hatékonyságra koncentráló nagyvállalatot csinált. Most visszatérhet eredeti feladata megoldásához?
– Először is nem szeretném kisajátítani az eredményeket. Ez végig egy elkötelezett és felelős tulajdonosi kör által támogatott csapatmunka volt. Másodszor e pár éves kitérő váratlanul ért ugyan, de mivel „hosszútávfutó” alkat vagyok, ezért a prioritások helyzet szülte átrendezése nem okozott traumát. Az átalakítás a KFKI Csoport tőzsdei bevezetése szempontjából kifejezetten hasznos volt, hiszen a befektetőket a profit érdekli, amelyet egy megszilárdult piaci pozíciójú, erős kompetenciákat felmutató, hatékony vállalkozás tud produkálni. Visszatérve a 2001-ben meghirdetett célokhoz; kialakult a KFKI új menedzsmentje és a legfőbb célom most az, hogy bő egy év múlva – teljesítve annak minden feltételét, a stabilitást, az eredményességet, az átláthatóságot és a világos vállalati stratégiát – tőzsdére vigyük a megújult KFKI Csoportot.
– Maradt-e ideje az elmúlt két évtized „nagy menetelése” közepette valamilyen hobbira?
– Régóta érdekel a képzőművészet, szabadidőmben kiállításokra, galériákba járok. A XX. század első fele különösen vonz, és újabban igyekszem megismerni a kortárs művészetet is.
