Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Mi a forrása világjáró szenvedélyének?
– Lételemem az utazás. Ha heteken át egy helyben vagyok, s nem csap meg a repülőgép kerozinjának szaga, úgy érzem magam, mint a mozdulatlanságra kényszerített cápa. A cápának azért van szüksége a mozgásra, mert csak így tud életben maradni, ha nem moccanhat, megfullad. Hogy mi lehet ennek a forrása, azt csak találgatni tudom: a „gyökértelenségnek” gyökerei vannak a családomban, sok rokonom került külföldre például 1945 és 1956 után.
– Miért választotta első úti céljául Ausztráliát?
– Lehet, hogy nem ez volt a legjobb választás, de ott is élnek rokonaim, s úgy véltem, a segítségükkel könnyebb lesz elindulni. Ausztráliának ezzel együtt sokat köszönhetek. Valójában ott nőttem fel, ott éltem meg elsőként olyan helyzeteket, amikor csak magamra voltam utalva. Dolgoztam segédnyomdászként és szoftverfejlesztőként, emellett fiatalemberként élveztem a napsütést, a számtalan sportolási lehetőséget, de mindezzel együtt néhány év múltán már vágytam az európai pezsgésre, a sokszínűségre, a sok-sok különböző országra. Visszajöttem.
Európán belül akkoriban Párizs vonzott leginkább, szerettem volna ott élni, kipróbálni, milyen is az. Ott szintén szoftverfejlesztéssel foglalkoztam, de hátráltatott, hogy nem voltak igazán rendezettek a körülményeim, szinte mindig kevesebb pénzem volt, mint amennyire szükségem lett volna – igaz, ez ott sohasem számított igazán. Intenzív társasági életet éltem abban az időszakban, moziba, színházba jártunk a barátaimmal szinte minden este. Aztán egyszer csak elfogyott a pénzem.
A fordulópontot az a pillanat hozta meg számomra, amikor egyik nap húztam a koffert magam után, esett az eső, és tudtam, hogy aznap este nincsen hol aludnom. Ez volt az az élmény, amely ráébresztett, hogy az addiginál tudatosabban kell élnem az életem. Ekkor hazajöttem Magyarországra.
Nem sokáig maradtam, két hónap múlva autóstoppal indultam el Németországba, ahol újra a szoftverfejlesztés területén helyezkedtem el. Ezt követően már egyenes út vezetett számomra az üzleti életbe, ami egyébként sokáig korántsem volt egyértelmű. Korábban, még párizsi időszakomban két egyetemre is felvételiztem, parapszichológiát szerettem volna tanulni. Ezt a tervemet a pénzhiány hiúsította meg, így, ezzel a furcsa fordulattal tulajdonképpen nem volt más választásom, maradt az üzlet.
– Hogyan ismerkedett meg az informatikával?
– Már a szakdolgozatomat is informatikai témából írtam a Sztakiban elvégzett szakmai gyakorlat nyomán. Adatbázisok és keresési technikák volt a témája. A Sztakiba egy atyai jó barát révén kerültem, aki ott dolgozott. Nagyon sokat tanultam tőle és a munkatársaitól – akkoriban az informatikával inkább fehér köpenyes tudósok foglakoztak, nem menedzserek és vállalati „szakik”, mint mostanában. Szerettem az intézet levegőjét, az ottani embereket, a könyvtárat. Később azután – ahogy mondani szokták – az egyik lehetőség hozta a másikat: amikor megkérdezték, mihez értek, akkor azt válaszoltam: az informatikához, így kaptam állásokat, elindultam ezen a pályán, amiről menet közben akkor is nagyon nehéz lett volna letérni, ha azt akartam volna.
– Hogyan alakult a szakmai karrierje?
– Ausztráliában, mint említettem, az IBM-nél projektvezetőként dolgoztam – persze nem azonnal, mert előbb meg kellett tanulnom a nyelvet. Segédnyomdászként kezdtem, amíg az angol nyelvet középszinten elsajátítottam, s a nyolchetes nyelvtanfolyam után mentem vissza az IBM-be adminisztrátornak. Előléptettek, így kerültem át az informatikai osztályra, ahol programozással foglalkoztam. Később projektigazgatóként váltam el az IBM-től és tértem vissza Európába.
Franciaországban az Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales központjában informatikusként dolgoztam 1985-ben, majd 1986 és 1989 között a müncheni R+S Computer Consulting ügyvezető igazgatója voltam. Feladatom magyar szoftverfejlesztői kapacitások németországi importja és értékesítése volt. Később egy menedzsmentkivásárlás keretében kivásároltam az üzletrészt, és megalapítottam a Montana Computer-Consulting GmbH-t. A müncheni cég a mai napig prosperál a németországi projektek magyarországi számítástechnikai bérmunkával történő megvalósításaiból. A Montana Kft. rövid időn belül a hazai informatikai piac egyik vezető szereplőjévé vált. Forgalmunk zöme kezdetben kereskedelmi tevékenységből származott, majd 2000-től teljesen átalakult a vállalat profilja. Ma az energetika, a kormányzat, a pénzintézetek és a vegyesvállalatoknak szférájába tartozó megrendelőknek kínálunk rendszerintegrációt, szoftverfejlesztést, adatvédelmi és tanácsadási szolgáltatásokat.
– Amikor 1993-ban hazajött, nem törte le a lelkesedését, hogy mennyivel nehezebb itthon üzletelni, mint Nyugaton?
– Még korábban, 1986-ban, az egyik első élményem az volt, hogy az egyik konkurensünk megfenyegetett: kapcsolatai segítségével megakadályozza, hogy vízumot kapjak. (Korábban disszidensnek minősültem, ezért bevonták az útlevelem, s csak 1991-ben folyamodtam újra magyar papírokért.) Ezt az akadályt, majd utána sok más olyan buktatót, amely a hazai piac fejletlenségéből adódott, sikerrel vettük, amihez sokszor kellett irányt váltanunk, mindig újat kellett kitalálni, hogy olyasmit kínáljunk, amit mások nem. Eközben sok jó nevű szakmabeli cég bukását láttuk, akik elemi problémák, készpénzhiány, drága hitelek stb. miatt mentek csődbe.
– Az sem kísértette meg, mint néhány más korai magyar cégvezetőt, hogy gyorsan minél nagyobbra fújja fel a vállalkozását (aminek aztán látványos csőd lehetett volna a vége)?
– Létezik a vezetői szakma saját kergemarhakórja, amikor valaki azt hiszi magáról, hogy mindenható, mindentudó, tévedhetetlen. Szerencsére ez rám nem jellemző. A Montanát végig középvállalatként képzeltük el, amely megpróbál olyan piaci résekbe betörni, amelyeket a multik szabadon hagynak. Ez még akkor is így volt, amikor 2001-ben megpróbáltunk külföldi pénzügyi befektetőt bevonni a vállalkozásba. Megkötöttük az előszerződést, átvilágították a céget, megvolt jogászok jegye szeptember 14-ére, ám jött szeptember 11., és a pénzügyi befektetési alap elállt az üzlettől. Ha ez a befektetés létrejön, akkor sem léptük volna át az ésszerű határainkat, igaz, a külföldi befektető a pénzéért cserében részben kontrollálta volna a tevékenységünket.
– Sose bánta meg, hogy visszajött Magyarországra, vagy hogy menedzserkedésre adta a fejét?
– Volt néhány olyan pillanat, amikor megbántam, hogy visszajöttem, de ezek gyorsan elszálltak. Azt, hogy az informatikával foglalkozom, hogy cégvezető lettem, nem bántam meg, bár kétségtelen, hogy ha kellően gazdagnak születek, akkor inkább akadémiai pályára léptem volna, és most valamelyik egyetemen kutatnék és tanítanék.
– Vannak önhöz hasonló korú kollégái, akik azt tervezik, átadják a cégvezetést valakinek és a jövőben hobbijaiknak élnek. Ön gondolt már erre?
– Idén leszek 49 éves, és valóban azon gondolkodom, hogy át kellene adni a vállalat irányítását egy fiatalabb kollégának. Ha ezt megteszem, írni, tanítani szeretnék.
– Szakmai anyagokat írna vagy valamilyen más műfajban próbálná ki magát?
– Is-is. Úgy vélem sok olyan szakmai tapasztalattal rendelkezem, amit akár óraadó tanárként, akár jegyzetek, cikkek, könyvek szerzőjeként megoszthatnék másokkal. Másrészt régóta itt motoszkál a fejemben néhány kémregény ötlete. Ezekből is szívesen írnék könyveket, amelyeket persze álnéven adnék ki.
