Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Napi gazdaság
Három évszázaddal ezelőtt az észak-angliai Beverley Beck vízi úton szinte bármely áru szállítása után ugyannyit kellett fizetni: négy pennyt tonnánként. 1744-től azonban drámaian megváltozott a helyzet: ekkortól ugyanis árufajtánként eltérő díjazást vezettek be. Tizenkét penny volt a tarifája a vas, illetve az ólom tonnájának, ám hat az ugyanilyen súlyú gerenda-, só- vagy kőrakománynak. Ehhez hasonló változások történtek később a közúti, illetve a vasúti árutovábbításban, valamint a hagyományos távközlésben, a beszédtovábbításban. A szolgáltatások kezdeti szakaszában egyszerű díjszabást alkalmaznak az azokkal foglalkozó vállalkozások, ám előbb-utóbb bonyolult tarifarendszert vezetnek be, amely alapulhat a kezelt termék fajtáin, a továbbítás költségein vagy a keresleten, azaz azon, hogy mennyit hajlandó vagy (a szűk átviteli kapacitások miatt) kénytelen fizetni a tisztelt ügyfél.
Az internetes információtovábbítást ugyanakkor eddig elkerülték az ilyen változások – sokak szerint ez a világháló sikerének kulcsa –, ezen a rendszeren minden ugyanannyiért utazik, legyen az weboldal, zeneszám vagy kéretlen e-mail (spam). Sok telefoncég, amely részt vesz ennek az adatáramlásnak a közvetítésében, úgy véli, nincs ez így jól, különböző díjat kérne kérni az eltérő tartalmak, például egy egyszerű elektronikus levél vagy egy hosszú mozifilm letöltéséért, mert ezek lehetővé tétele különböző erőfeszítésre, technikai fejlesztésekre, anyagi ráfordításra készteti őket.
Mindez Andrew Odlyzko, a Minnesota Egyetem professzora elemzéséből derül ki, amelyben a professzor a „továbbítási szolgáltatások” fejlődéséből vett analógiákkal próbálja feltérképezni, mit hozhat a jövő az internetes tartalmak árazásában. A távközélési vállalatok persze már manapság is különböző díjakat szabnak a szolgáltatások bizonyos eltéréséért, például a hagyományos, behívásos vagy a széles sávú beszéd- és adatátvitelért, vagy az SMS-ek továbbításáért, ami azt eredményezi, hogy egységnyi adatmennyiség „szállításának” ára az általa hordozott tartalomtól függően eltérő lehet (lásd táblázatunkat). Az internetes tartalmakat azonban ez még nem érinti.
A szállítás történetében ugyanakkor az ilyen szituációk megváltozása tipikusnak mondható – idézi az egyetemi oktatót a The Economist. Angliában például a folyami közlekedésben a XVIII. század végén mind a továbbítandó terméktől, mint a felhasználás módjától függött a díj. Két szomszédos föld között ingyen vitték a trágyát, illetve nem kellett fizetni az olyan kőrakományért, amelyre útjavításhoz volt szükség, minden egyéb esetnek azonban megvolt a maga tarifája. A szabályozás korlátozásokat is tartalmazott: 1845-ig a „iparági szerkezet tisztaságának védelme érdekében” a csatornák fenntartói nem vállalhattak szállításokat. (Az internet- és telefonszolgáltatást ma is sokszor külön vállalkozásba szervezik az operátorok.) Hasonló játszódott le a vasúti szállításban: kezdetben csak a továbbítandó áru súlya után kellett fizetni, majd később fajtája szerint is, ám mivel ez heves tiltakozást váltott ki a megrendelő cégekből, az állam szabályozta az árképzés rendjét.
„Szakmai alapon” nem lehet igazságot tenni a módszerek között, mert a bonyolult díjszabás segítheti a szolgáltatások színvonalának javítását, viszont a magasabb árak arra ösztönzik a felhasználókat, hogy igyekezzenek kijátszani a szabályokat, próbáljanak kerülő utakat keresni a drágább „menetek” olcsóbbá tételére. Odlyzko azt reméli, hogy az internetes szolgáltatásokban nem fog elterjedni a tartalomtól függő árazás. Bár a távközlési operátorok bizonyára erős kísértést éreznek ennek bevezetésére – végül is igen eltérően veszi igénybe hálózataikat mondjuk egy szimpla beszélgetés vagy a zenei és videofájlok letöltése –, ám sok minden szól a szolgáltatásfajtán alapuló díjak bevezetése ellen. Egyrészt szemben az út- és vasúthálózatokkal, amelyek átviteli kapacitásának növelését korlátozza a rendelkezésre álló hely szűkössége, az internetes átvitel vezetékei és rádiójelei jól szaporíthatók és kapacitásuk fizikai bővítésük nélkül is növelhető, tehát lényegében korlátlan mennyiségű adat továbbítására képesek. Másrészt a szimpla árazás bizonyára több felhasználót ösztönöz arra, hogy igénybe vegye a szolgáltatást, s így végül a kisebb haszon–nagyobb forgalom elvén ez a módszer többet hozhat a szolgáltatóknak. Végül a bonyolultabb tarifarendszer alkalmazása komplikáltabb technológiát igényel, amelynek bevezetése sokba kerülne, ráadásul korlátozná az internet nyilvánosságát, azaz akadályozná az információcsere bővülését.
Keretes:
A tartalom szerinti díjazás lassítaná, nehezítené az internethez kötődő innovációt is. A nyílt, korlátlanul hozzáférhető világháló arra ösztönzi az egyetemeket és a vállalatokat, hogy csatlakozzanak ehhez a rendszerhez, használják azt ki, építsenek az internethez kapcsolódó saját hálózatokat egymástól távol lévő szakembereik összekapcsolására, az ügyfeleikkel való kapcsolattartásra, elszámolásokra stb. Ezzel a világháló az új ötletek, hatékony módszerek születésének és kidolgozásának a melegágya is kommunikációs és szórakoztató funkciója mellett.
Tábla:
Bevétel tartalomfajtánként*
(dollár)
Havi számla Bevétel megabájtonként
Hagyományos telefonálás 70 0,08
Széles sávú átvitel 50 0,025
Mobiltelefonálás 50 3,50
Kábeles átvitel 40 0,00012
Behívásos internetelérés 20 0,33
SMS-továbbítás 1 3,00
*tipikus havidíjbevétel az USA telefonszolgáltatási piacán
Forrás: The Economist
