A föld több mint nyolcvan százalékán a hagyományos mobil- és vonalas szolgáltatás nem elérhető. A műholdas rendszerek segítségével azonban a nyílt tengereket, sivatagokat járó utazókkal is kapcsolatban maradhatunk. A műholdas telekommunikáció lehetővé teszi hívások kezdeményezését és fogadását a világ bármely pontjáról. Immár a Pannon GSM előfizetői is kezdeményezhetnek nemzetközi beszéd-, fax-, illetve adathívást a világméretű Inmarsat, Iridium, Thuraya és az EMSAT hálózataiba, amennyiben a hívott fél rendelkezik műholdas készülékkel, valamint az említett szolgáltatók valamelyikénél előfizetéssel. Nemcsak a nyílt tengereket, sivatagokat, sarkköröket járva lehet hasznos a szolgáltatás megrendelése, hanem természeti katasztrófa vagy háború által sújtott területeken is.
A szolgáltatás megrendelője nemzetközi beszéd-, fax-, illetve adathívást kezdeményezhet az Inmarsat, Iridium, Thuraya és EMSAT hálózatokba. A szolgáltatást a hagyományos előfizetéssel és kártyás szolgáltatással rendelkező ügyfelek egyaránt igénybe vehetik. (Utóbbi esetben a feltöltőkártyában foglalt kedvezmény a műholdas rendszerekbe irányuló hang-, adat- és faxhívások esetében nem, sms-küldésre viszont igénybe vehető.) A forgalmi díjak mérése a tarifacsomag szerinti számlázási egységekben történik. Minden megkezdett egység díjköteles. Az átirányított hívások díja megegyezik a szám hívásának díjával. Az sms küldésének díja megegyezik a nemzetközi hálózatba küldött sms díjával.
tábla:
A Pannonnal kapcsolatban lévő műholdas szolgáltatók tarifái*
Hívástípus Előhívó Hívásdíj (forint/perc)
Inmarsat-A telefon, fax +8701, +8711, +8721, +8731, 8741 1600,0
Inmarsat-B telefon, fax, adatátvitel +8703, +8713, +8723, +8733, 8743 1260,0
Inmarsat-M telefon, fax, adatátvitel +8706, +8716, +8726, +8736, 8746 1260,0
Inmarsat-mini M telefon, fax, adatátvitel +87076, +87176, +87276, +87376, 87476 1260,0
Inmarsat GAN M4 HSD digitális telefon, fax, adatátvitel +87060, +87160, +87260, +87360, 87460 3400,0
Iridium alapszolgáltatás +8817 1200,0
Iridium értéknövelt szolgáltatás +8816 2320,0
Thuraya +88216 740,0
EMSAT +88213 740,0
EMSAT mobile +88213 740,0
*Az árak az áfát tartalmazzák.
Forrás: Pannon GSM
