Magyarországon a GDP mintegy 8 százalékát az idegenforgalom és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adják, amely ágazatnak egy igen felkapott, arányaiban ugyanakkor még mindig kicsiny szegmensét jelenti ma a konferenciaturizmus. A rendezvényszervező cégek közül gyakorlatilag mindegyik foglalkozik melléktevékenységként konferenciák szervezésével is, de hagyományos értelemben vett - a Magyar Kongresszusi Iroda (MKI) és a szakmai szervezetek által definiált - professzionális kongresszusszervező cég (PCO), mint amilyen a CongressLine Kft. csapata is, 12-15 található összesen Magyarországon - tudtuk meg Benyhe Ildikó szakmai igazgatótól.
A CongressLine munkatársai elismert szakemberek, összesen csaknem hét évtizedes szervezői tapasztalattal rendelkeznek. Az iroda egyik különlegessége, hogy nagy a gyakorlata a nagy létszámú nemzetközi, úgynevezett megakonferenciák szervezésében. A cég tulajdonosai látták vendégül 2002-ben az ország eddigi legnagyobb tudományos konferenciáját, a 11 ezer fős EASD Európai Diabétesz Kongresszust. A vállalkozás bevételeinek közel 85 százaléka tudományos konferenciák szervezéséből származik, míg a fennmaradó részt az egyéb céges rendezvények (például incentive csoportok, corporate partik, sajtótájékoztatók, csapatépítő tréningek, közönségrendezvények) adják. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nemcsak orvosi témájú tudományos rendezvényekre koncentrálunk, számos egyéb területen szerveztünk már konferenciákat - mondta Révhegyi Zoltán ügyvezető.
A CongressLine Magyarországon és külföldön is szervez nemzetközi és nemzeti konferenciákat, szimpóziumokat: 8 fős csapatával évente 25-35, többnapos eseményt bonyolít. A cég erőssége a kiváló minőségű, teljes körű szolgáltatás, a konferenciák szerető gondozása az első lépéstől az utolsó fillérig való pontos elszámolásig. A szakmai szervezők feladata "mindössze" annyi, hogy megtöltsék színvonalas tartalommal a szakmai programot, a cég minden mást megtervez és megszervez, előfinanszíroz és lebonyolít. Az iroda, amennyiben szükséges, 2-5 évvel az eseményt megelőzően a szakmai szervezőt támogatva pályázik a rendezvény megtartására (ez nemzetközi konferenciák esetében ma már elengedhetetlen), pontos költségvetést készít, a lebonyolításhoz előkészíti a szükséges infrastruktúrát, a helyszíntől a weboldal-készítésig. A cég tulajdonosai büszkék arra, hogy pályafutásuk során egyetlen rendezvényt sem zártak veszteségesen. A szolgáltatások széles palettája a www.congressline.hu weboldalon megismerhető.
Egy konferencia a megbízónak nemcsak tudományos megmérettetést, de jó üzletet is jelent, hiszen extra bevételt hoz bármely szövetség, alapítvány, szervezet, cég vagy magánszemély részére, akiben van ambíció, szeretné megmutatni és megmérettetni önmagát, a szervezetet, az országot, az elért eredményeket, veszi a bátorságot és belefog a szervezésbe - hangsúlyozta az ügyvezető.
(A cikk a CongressLine Kft. közreműködésével készült.)
