A fogyasztóvédők a vizsgálatok megkezdése előtt azt feltételezték, hogy a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVII. törvényhez idén kapcsolt Gy-4/2000. számú irányelvet a színházakat és a mozikat üzemeltető gazdasági társaságok nem minden esetben tartják be. Az esetek többségében azonban kellemesen csalódtak.
A nevezett jogszabály értelmében tilos dohányárut vagy alkoholtartalmú italt este 8 óra előtt, valamint gyermekek vagy fiatalkorúak számára készült műsorszámot közvetlenül megelőzően színházban vagy filmszínházban reklámozni. A vizsgálódás ellenőrizte a színházak és a mozik előcsarnokaiban kihelyezett plakátokat is. Az ország összes megyéjére és a fővárosra egyaránt kiterjedő egy hónapos vizsgálat tapasztalatai szerint a nagyobb városi, megyei mozikban és a multiplex filmszínházakban az üzemeltetők ügyelnek arra, hogy ne sértsék meg a tilalmat. A nagyobb mozikban gyakorlatilag sehol sem találkoztak a fogyasztóvédők törvénysértő magatartással. A községekben és kisebb településeken sem ez volt a gond, hanem sok helyen a vetítési napló hiányzott. (Ez a reklámozó vállalkozás adatait - név, adószám, székhely, telephely - tartalmazó hivatalos irat.) A mozik tehát - a kisebb hiányosságoktól eltekintve - betartják a reklámozás rendjére vonatkozó szigorú szabályokat.
Annál több hiányosságot tárt fel a büfék vizsgálata. Ez idáig még sohasem ellenőrizték átfogóan ezeket a vendéglátó intézményeket. A kisebb mozikban gyakori, hogy nincs saját büféjük, hanem a közvetlen közelben üzemelő vendéglátó egység folyamatos nyitva tartással vállalja a nézők ellátását. A gyér vendégkör miatt a kisebb, intézményen belüli büfék árukészlete többnyire szerény. A vendéglátó intézményeknél már a működési engedélyek bemutatása is gondot okozott, 9 százalékuknak ez egyáltalán nem is sikerült. Így például a kecskeméti Pólus Rónában lévő Hollywood Multiplex mozi egy éven keresztül nem szerzett működési engedélyt. További gond, hogy egyes büfékben még csak nem is hallottak a kategóriába sorolásról. Igen sok esetben nem megfelelő a vásárlók korrekt tájékoztatása, az árakat hiányosan vagy nehezen olvashatóan tüntették fel. Az esetek ötödében nem az előírt szakmai képzettségű személy vezette a megvizsgált büfét, hanem villanyszerelők, diákok, vagy polgári szolgálatos katonák. Helyenként a nyugtaadás sem volt rendben. Összességében a 171 megvizsgált büfében 93 alkalommal találtak valamilyen hiányosságot, összesen 500 ezer forint minőségvédelmi és 450 ezer forint fogyasztóvédelmi bírságot vetettek ki, ezenkívül 160 ezer forint helyszíni bírságot és 2,23 millió forint határozati bírságot állapítottak meg.
D. L.
**** KERETBEN ****
Píáros-újságíró meccsek
"Mondja már meg, de őszintén, valójában mi az ördögöt... maga minket?!" - szegezte nekem nemrég egy cég PR-referense a kérdést, megelégelve sokadszori meddő tudakolódzásomat. A PR-egyetemen ilyen válaszért bizonyára dorgálást kap a tanuló, mégis nem ez az egyetlen eset, hogy ha valóban fajsúlyos témáról kell kommunikálni a "küllel", a tudomány csődöt mond.
A vállalati (intézményi) vezetők döntő többsége félreérti cége sajtókapcsolati munkáját, ami végső soron magát a társaságot járatja le a közvélemény előtt. Alapesetben a cégvezetés az egy- vagy többszemélyes PR-részleg létrehozásával egy időben a dolgozóknak megtiltja a nyilatkozattételt, és kötelezővé teszi, hogy minden érdeklődőt a sajtóosztályra irányítsanak, amely majd "kezeli" a megkeresést. A referensnek a következő feladatoknak kell eleget tennie: a főnököket ne zavarják, a cégről csak dicsérőleg emlékezzen meg a sajtó, a negatív információk megjelenését pedig akadályozzák meg.
Mondjuk, a cégről elterjed egy fontosnak látszó hír. A sajtó feladata ilyenkor az, hogy valódi döntéshozótól jusson gyors és naprakész adatokhoz, függetlenül a kérdés hangulati tartalmától. Az általunk illetékesnek vélt beosztású vezetők titkárai azonnal közlik, hogy csak a sajtóosztály nyilatkozik. Ha egyáltalán van ott valaki, az - hivatalból kötelező kedves hangon - megkérdezi, miben segíthet. Tetszőleges kérdésre közli, hogy neki erről fogalma sincs. Bár őt a vállalat valóban csak a nyilvánosságnak szánt anyagokkal látta el (lásd ISO 9001, új marketingkampány stb.), az a sajtós, aki a referensi munkát nem az újságírók méltán megérdemelt nyugdíjas állásaként fogja fel, valójában begyűjtheti a vállalattal kapcsolatos információkat; feltéve persze, ha nincs megtiltva neki, hogy azokat közölje. Ha azt mondja, "utánajár", szinte biztos a kudarc, hiszen a főnökséghez neki nem lehet "csak úgy" berontani, sőt jobb, ha én is "elfaxolom a kérdéseimet" stb. Ezek olyan időhúzó áttételek, amelyek jobbára megakadályozzák, hogy az illetékestől származó hiteles információ az aznapi lapba bekerüljön. Nem jobb az sem, ha a lelkiismeretes sajtószóvivő leírja, iktatja, továbbítja a kérdést, majd a választ azonnal továbbítja a megkeresőnek, hiszen a válaszok újabb kérdéseket vetnek fel. A sikertelen próbálkozás rendszerint - ki-ki vérmérsékletétől függően - meddő, kölcsönösen megalázó vitákba torkollik a sajtóssal etikáról, időhiányról, kilátásba helyezett sajtóperről. Mivel a kérdéses témában a hírt az újságírónak "le kell gyártania", kudarc esetén kénytelen kerülő úton megerősíttetni az értesüléseket, a cikkben megjegyezve, hogy az érintett nem nyilatkozott, nem volt elérhető stb.
Az egyébként jó szándékú vállalatvezető ilyen esetben másnap, miután a sokadik mobilhívás érkezik hozzá az ügyben, az újságíróval ezúttal lelkileg egy platformra helyezkedve maga is furcsállja, hogy nem szólalt meg a róluk szóló cikkben. Pedig ő tehet róla, ő épített adminisztrációs akadályokat vélt biztonsága érdekében. (Az más kérdés, hogy a következő informálódásnál már esetleg "csak azért sem" nyilatkozik, vagy mondjuk a konkurens sajtóorgánumot részesíti előnyben.)
T. ELEVENFI