A jelenleg 5,5 millió forint törzstőkéjű Star-PR tulajdonosai közül tavaly októberben eladta részét Takács Györgyné, valamint a ciprusi T & G Communications. 61 százalékban a társaság fő tulajdonosa Szeles Péter maradt, 26 százalékot vett magának Kovács Péter. A PR-cég ugyanezen a napon áttette székhelyét a budapesti Frangepán utcából a Zay utcába, de - mint azt Szeles lapunknak kifejtette - ez csupán adminisztrációs egybeesés. A székhelyváltás során - mint mondta - egy magánvillából egy irodaházba költöztek. (A tulajdonosváltást az érintettek helyett nem kívánta kommentálni.)
A PR-cég idén január 5-én nevét Nemzetközi Public Relation Ügynökségről Kommunikációs Tanácsadó Irodává változtatta. Szeles ezt tartja a legnagyobb változásnak a cég életében, ami szerinte a szakma tisztulásának egyik jele. Míg a kft. 1992-es indulásakor öt-hat stabil piaci szereplővel számoltak, mára számuk több százra nőtt, a PR-tanácsadói üzletág viszont kevéssé telített - vélekedett az ügyvezető. Az arculatváltás után nem a PR tárgykörébe tartozó események gyakorlati megvalósítása, hanem annak szellemi megalapozása kerül előtérbe.
Információnk szerint a váltás egyik - de nem kizárólagos - oka volt az a forgótőkehiány, ami a céget megalakulása óta jellemezte. Korábban az törzstőke megduplázása is szükségesnek látszott, de a tanácsadás tőkeszükséglete alacsonyabb.
(NAPI)
**** KERETBEN ****
Mindennapi ciánunk
Szezonja van a környezetszennyezési szörnyülködésnek. Tagadhatatlanul rossz érzés foghat el bárkit, ha látja, mi minden folyhat be Magyarországra anélkül, hogy bármit is tehetnénk ellene. Az elmúlt évtizedben kialakult fogyasztói kultúra szükségszerűen magával hozta azokat a vásárlási szokásokat, amelyeknek következményeként a korábbinál több szemetet hagyunk magunk után. Amíg azonban a bemeneti oldalon a gyártók kiszolgálják kényelmünket a zsugorfóliás, szeletelt szalámival, az eldobható PET- vagy fémpalackos üdítővel, dobozos tejjel, addig a kimeneti oldalon, kezünkben a szemetesvödörrel, ugyanolyan lehetőségeink vannak, mint egy évtizede.
Bizonyára fel lehetne sorolni ugyan itt az ezzel kapcsolatos programokat, a termékdíjból beszedett milliárdokat, de én mint fogyasztó és ezért szennyező állampolgár ebből semmit sem érzékelek. Pedig ahogyan lehet ösztönözni a vásárlásra, úgy lehet az irányított szemetelésre is. Ennek eléréséhez azonban legalább az kell, hogy viszonylag kis vesződséggel leadhassam az általam szétválogatott szemetet, akár kapok érte valamit, akár nem.
Ezzel szemben mi a helyzet? Akkor járok a legjobban, ha nem csinálok semmit, és vacakolás nélkül beöntök mindent a kukába. Így végzek a leggyorsabban, ráadásul nincs vele semmilyen pluszkiadásom. A fővárosban szerencsére a kukázókaszt egy része papírgyűjtésre szakosodott, így egyes kerületekben nem kell kivárni, amíg papírgyűjtés lesz az iskolában, a szemeteskuka mellé tett papír biztos kezekbe kerül. (Ezzel szemben kisebb községekben az élelmiszerboltoknál elégetik a kartondobozokat, mert ha lenne is, aki összegyűjti, nincs a környéken átvevőhely, s a legközelebbi városba szállítani már túl költséges.) A papír átvételi ára azonban már a kukázók számára is határesetnek számít, a nagyfröccs-árfolyamon felvásárolt hulladék másokat a legkevésbé sem csábít az összegyűjtésre.
A fém-, műanyag- és üveghulladék esetében még rosszabb a helyzet. Budapesten is többnyire csak sokat autózva (netán buszon bumlizva) található szelektív hulladéktelep - ha éppen tudja az emberfia, hol működik ilyen, mikor tart nyitva és miféle szemetet vesznek át - természetesen ingyen.
Szerencsémre az egyik ilyen a közelemben működik, így elmentem megnézni, mit vesznek ott át. A kapura kiírtak szerint akkumulátort nem, pedig ezt rakosgatom éppen egyik sarokból a másikba. Másnap egy rövidhírből tudtam meg, hogy nemcsak akkumulátort, hanem már PET-palackot is átvesznek itt. Hetekig gyűjtögetem kis panelomban a szemetet, bukdácsolva a papíros, üveges és PET-es szatyrokban, majd a nem túl rugalmas nyitva tartás adta lehetőségek között alkalmas pillanatban elpöfékelek a hulladékudvarba, és leadom a rakományokat - s még örülhetek, ha nem folyt ki a maradék paradicsomlé az üveg aljából az ülésre. Ha bármely gyártó ilyen disztribúcióval és marketinggel árulná termékét, hamar felkopna az álla.
Hiába szeretném, senki sem akar rávenni a környezetvédelemre. Bár talán igazságtalan vagyok, hiszen partizánakciókkal azért találkozni. Jókora motivációt kaptam például legutóbb, amikor a szelektívhulladék-gyűjtő telepen az átvevőtől megkérdeztem, hogy a rossz, higanyos lázmérőt hová tehetném. Dobja a többi közé! - hangzott a lakonikus válasz.
T. ELEVEN