BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Cafeteria: segítség a jogszabálykövetéshez (x)

A gyakori módosítások miatt egyre bonyolultabb a szabályok betartása.

2010. szeptember 6. hétfő, 01:26

Idén már csak az otthoni internetelőfizetés és a kockázati életbiztosítás után nem kell adózni a béren kívüli juttatások közül. A hidegétkeztetési utalvány, az ajándékutalvány, valamint a kultúrautalvány után már 54 százalékos adót kell fizetni, míg többek között az üdülési csekket, a melegétel utalványt és a helyi közlekedési bérletet 25 százalékos adó terheli.

Az új rendszer azonban a szakértők szerint nem lesz hosszú életű, hiszen Varga Mihály május elején azt közölte, az új kormány felülvizsgálja a cafeteriaelemek adózásának év elején bevezetett rendszerét. Konkrétumokról egyelőre nincs hír, de Novák Éva, a NEXON cafeteria-szakértője szerint mindenképpen fel kell készülni a jogszabályok módosítására. „A HR területén évente többször is változnak az előírások, amelyek részben a cafeteriát is érinthetik" - mondja a szakértő.

A változások jelentősen megnehezítik a cafeteria elszámolását. Novák Éva szerint az esetleges hibák, illetve az azokból fakadó anyagi és erkölcsi veszteségek kivédésére érdemes speciális szoftverrel végezni az adminisztrációt. Ilyen például a nexCAFÉ cafeteria szoftver, amely hatékony támogatást nyújt az adminisztrációhoz, és a gyakori programfrissítéseknek köszönhetően mindig megfelel az aktuális törvényi előírásoknak.

Ha a vállalat kisebb informatikai költségvetéssel rendelkezik, akkor két lehetőség áll a rendelkezésére. A felhő alapú hoszting szolgáltatásnál nem kell megvásárolni a licencet, a szoftver használatáért mindössze havidíjat kell fizetni. Így kisebb a bevezetési és üzemeltetési költség, az adminisztrációt azonban a vállalat maga végzi. Amennyiben egy cég nem akar a béren kívüli juttatások nyilvántartásával foglalkozni, érdemes kiszervezni a feladatot. Ez a legrugalmasabb megoldás, de a szolgáltató kiválasztásánál érdemes megvizsgálni, hogy a leendő partner milyen minősítésekkel és referenciákkal rendelkezik. (Bővebb információ a NEXON hoszting szolgáltatásáról, illetve az outsourcing szolgáltatás tanúsítványairól.)

-x-
-x-

Ez is érdekelhet