A MÁV többi járműjavító részlegével együtt 1992-ben vált önálló társasággá a vasúti kocsik javításával, felújításával és gyártásával foglakozó dunakeszi üzemegység. 1996-ban a cégben tulajdont szerzett az Adtranz-csoport, majd ez utóbbi 2001-ben a kanadai Bombardier tulajdonába került. Így jött létre a Bombardier MÁV Kft. A társaság a függetlenné válás után gyors tempóban saját tőkéből korszerűsítette technológiáját. Működésük színvonalát ma már három irányítási rendszer garantálja: az alaptevékenységet az ISO 9001 norma szerint tanúsíttatták, amelyet az ISO 14 001 környezetgazdálkodási és az OHSAS 18 001 egészség- és munkavédelmi irányítási rendszer egészít ki – tudtuk meg Dian József ügyvezető igazgatótól. Jelenleg 650 állandó alkalmazottal dolgoznak, akiket szükség esetén 100–150 bérelt dolgozóval egészítenek ki.
A dunakeszi társaság három fő feladatot lát el a Bombardier-csoporton belül. Az első a hazai, illetve a régiós piac keresletét kiszolgáló alaptevékenységének folytatása. A második a Bombardier Magyarországon értékesített vasúti járműveinek szervizelése, alkatrész-utánpótlása, illetve a vasúti járművek gyártásába való bekapcsolódás. A többségi tulajdonos eddig tíz elővárosi motorvonatot szállított a hazai piacra, amelyek nemrégiben álltak, illetve ezekben a hetekben állnak forgalomba. A társaság harmadik fő feladata, illetve üzleti lehetősége, hogy a Bombardier más országokban működő vállalkozásaival együttműködve nemzetközi tendereken induljon, s ezek alapján exportra termeljen.
Ez utóbbi téren jelentős eredményeket értek az elmúlt időszakban – derült ki az ügyvezető igazgató szavaiból. Görögországba 79 nagy sebességű vasúti kocsit szállítottak 20 milliárd forint értékben, s e referencia birtokában további tendereken is indulni kívánnak ezen a piacon. A Bombardier svájci leányvállalatával együttműködve kocsiszekrények gyártásával vesznek részt az ottani vasúttársaság 140 (plusz opcióval további 48) új vasúti kocsijának szállításában. A francia piacon az ottani társvállalattal együtt 540 autószállító kocsi modernizálásával vannak jelen, a brit Bombardier-céggel közösen pedig megbízást kaptak a másfél évvel ezelőtti londoni robbantásban megsérült metrószerelvény kocsijainak javítására, illetve újragyártására. Ebben az üzletben rendkívül szigorú biztonsági követelményeknek kell megfelelniük. Emellett indultak a svéd vasúttársaság mintegy 300 járművének modernizálására kiírt tenderen is, amelynek a nyár közepére várják az eredményét.
A régiós terjeszkedést lassítja, hogy a szomszédos országok – hasonlóan a hazai helyzethez – nehezen tudják előteremteni a pénzt elodázhatatlanná vált vasúti korszerűsítési programjaik finanszírozására.
Idehaza évek óta folyik a MÁV elővárosi járműparkjának – az úgynevezett Bhv másodosztályú személykocsik és BDt vezetőállásos kocsik – felújítási programja, és a társaság részt vesz az intercity kocsik korszerűsítésére kiírt tenderen. A feladatok összességében oly nagyok, hogy Dian József szerint elképzelhető, hogy nagyjából egy éven belül 100–150 fős létszámemeléssel bővíteniük kell üzemeik kapacitását.
