Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A nagy olajvállalatok vezetői egymás után fejezik ki értetlenségüket a hordónként 80 dollár fölé drágult olaj magas ára miatt. Mint mondják, a kitermelés és a finomítás oldaláról - azaz ami az ő cégeiket illeti - semmi sem indokolja ezt, valami másnak kell emögött lennie. Szakértők szerint igazából haza beszélnek az olajmultik: tulajdonosaik attól tartanak, hogy a kormányok megadóztatják az utóbbi időben kiugró mértékben megnövekedett profitjukat, sőt a verseny élénkítése érdekében esetleg megpróbálják kisebb cégekre bontani a legnagyobb vállalatokat. A cégek elleni érvek között emellett az is elhangzik, hogy például az USA-ban 1976 óta nem építettek új finomítót, ezért kevés időnként az ellátás biztosításához a feldolgozói kapacitás.
Ez ellen fel lehet hozni azonban, hogy ugyanez volt a helyzet a 90-es években, egészen 2002-ig, amikor 10-20 dollárt kellett adni egy hordó olajért, azaz tehát akkortól kezdve kellett valaminek történnie, ami öt év alatt több mint négyszeresére drágította a fekete aranyat. Az akkori alacsony ár egyébként alig tette lehetővé a nagy beruházásokat, különösen a feldolgozás területén, ahol a kitermelésnél jóval kisebb profitot lehet elérni. A környezetvédők ráadásul minden ilyen beruházásra rászállnak, ami részben megnehezíti, részben megdrágítja ezeket.
Felmerül a lehetősége annak, hogy a spekulációs tőke beáramlása hajtja fel az árakat. Ezt adatokkal lehet cáfolni: a New York-i árutőzsdén az áremelkedésre játszó befektetések mindössze 18 százaléka mögött van pénzügyi alap, 75 százalékukat olyanok jegyzik, akiknek ténylegesen van olajuk. A Nymex olajkontraktusainak csak 9 százaléka van pénzügyi befektetők kezében.
Marad tehát magyarázatul Kína és India csillapíthatatlan olajéhsége, amely az elmúlt években meredeken nő, illetve az olaj forrásának az sajátossága, hogy nagyobb része a világ egy bizonyos pontján, a Közel-Keleten koncentrálódik. Az első tényező miatt a világ olajkereslete gyorsabban nő, mint az OPEC-en kívüli olajtermelők kínálata, amiből az következik, hogy a világ jelenlegi napi 86 millió hordós fogyasztása feletti tartalék részben igen kicsi, 2-3 millió hordó, részben ez szükség esetén csak a közel-keleti lelőhelyekről teremthető elő.
Összegezve tehát a közel-keleti térség ismert kockázatai – például egy Nyugat kontra Irán háború esetén a perzsa ország lezárhatja az Arab-öbölből kivezető olajszállítási útvonalakat –, párosulnak azzal, hogy a két feltörekvő óriásország kereslete nyomán megugrott olajigény miatt nincs mód tartalékokat képezni. Ez nyomja az égbe a nyersolaj árát, és nem nehéz megjósolni, hogy az ott is marad.
