Szakértők véleménye szerint a világ legnagyobb olajfelhasználója, az Egyesült Államok nyersolajkészletei 1,8 millió hordóval csökkentek, mivel a köd akadályozza a szállításokat, illetve kevesebb tankhajó érkezik az OPEC-országokból. Ugyanakkor a ma megjelenő hivatalos adatok valószínűleg 400 ezer hordóval növekvő feldolgozottolaj-, ezen belül főtőolaj-tartalékokról adnak majd számot, köszönhetően a felhasználást mérséklő enyhe télnek. Ráadásul az időjósok szerint most már tavaszig kitart a fűtés szempontjából kedvező időjárás.
Szintén jelentős olajkészletekről érkeztek hírek a világ harmadik legnagyobb felhasználójától, Japánból, ahol a tartalék több mint egyharmadával meghaladja a tavalyi szintet. Ugyanakkor kitartanak a félelmek, hogy Irán exportjának csökkentésével reagál az atomprogramja miatt ellene hozott szankciókra. Mindezen körülmények nyomán az elmúlt időszak több mint 3 dolláros csökkenése után megállt az árak lemorzsolódása: az egyesült államokbeli könnyűolaj hordójáért 60,40 dollárt, a londoni Brentért 60,55 dollárt kellett adni a tegnapi kereskedés végén.
