A trágya már a szenegáli Dakar kikötőben van, de a belga és a szenegáli hatóságok közösen a visszaszállítás mellett döntöttek, s az afrikai mezőgazdaság megsegítési programjának e részét legalább fél évre felfüggesztik.
Belgium két hónapja harcol a baromfiinfluenza ellen, egyelőre sikertelenül. A múlt héten átterjedt a betegség az ország francia nyelvű térségére, s az ottani gazdáknak 70 ezer csirkét és fiatal kakast kellett levágniuk. A csirketenyésztők a kormánytól várnak kártérítést.
Az Európai Unió már korábban megtiltotta Belgiumnak és Hollandiának, hogy szárnyasokat vagy szárnyasokból készült termékeket exportáljanak. A két országban a vész kitörése óta több millió csirkét vágtak le.
