BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Háromszázhatvan forintért lehet mozizni

2007. július 26. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is a nyár végén – augusztus 30. és szeptember 2. között – rendezik meg a negyedik Moziünnepet: 44 város 85 filmszínháza várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül elképzelhetetlen az élet. Több mint kétszáz alkotást lehet megnézni kedvezményes árú jeggyel, a múlt évi 350 forint után most 360 forintért. Tavaly a rendezvénysorozat négy napja alatt 421 ezer mozijegy kelt el, ami 40 százalékkal több az előző évinél.
A Moziünnep alatt mutatják be többek között a hatvanas évek Amerikáját idéző Hajlakk című filmet John Travoltával, Christopher Walkennel és Michelle Pfeifferrel, illetve Bohumil Hrabal Őfelsége pincérének adaptációját, Jirí Menzel rendezésében. Először láthatja a közönség teljes terjedelmében Tarantino új filmjét, a Grindhouse-t. Premier előtt ekkor tűzik műsorra a sokak által várt, Philip K. Dick Az aranyember című novellájából készült Next című thrillert is, Nicolas Cage-dzsel a főszerepben.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet