A Művészetek Palotájában június 7. és 10. között rendezik meg a budapesti Wagner-napokat. A tavalyi nagy sikerű Parsifal-előadás után az egyedülálló technikai lehetőségekkel rendelkező kulturális intézmény számára most A Nibelung gyűrűjének színrevitele jelenti a legnagyobb kihívást. A tervek szerint Richard Wagner tetralógiájából ebben az évben a Ring előestéjét (A Rajna kincsét) és Első napját (A walkűrt) jelenítik meg a hangversenyteremben, 2008-ban pedig mind a négy operát színpadra állítják.
A próbák gőzerővel folynak; a rendező-díszlettervező (Hartmut Schörghofer), a dramaturg (Christian Martin Fuchs), a koreográfus (Teresa Rotemberg), a jelmez- és bábtervező (Corinna Crome), a fénytervező (Andreas Grüter) hetekkel ezelőtt „átköltözött” Bécsből. A wagneri zenedráma cselekményét eltáncoló balettművészeket már januárban kiválogatták. A Budapestre érkező énekesek Wagner-interpretációkban gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek: például James Johnson, aki Bayreuthban debütált annak idején, és pályafutásának húsz éve alatt Milánó, New York és Chicago színpadain segített népszerűsíteni többek között a Nibelung gyűrűjét is, most a Rajna kincsében Wotant alakítja. A neves Wagner-tenor, Christian Franz, aki a Ring valamennyi lehetséges szerepét elénekelte már, A walkűr koncertszerű előadásával a Carnegie Hallban is nagy sikert aratott, a budapesti tetralógia Loge- és Siegmund-alakítójaként tevékenykedik majd.
