Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Be kellene tiltani minden pöttyös és csíkos borítós lányregényt, továbbá minden olyan tündérmesét, amelyben a királylány vagy hamupipőke a királyfiban megtalálja élete párját, akivel boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ha ez nem lehetséges, akkor legalább arról kellene leszokni itt, a nyugati kultúrában, hogy az igazi társ keresésére nevelik a lányokat, hogy a szerelem hajszolását plántálják beléjük létük fő céljaként. Ehelyett hagyni kéne, hogy saját útjuk keresését, személyiségük formálását vállalják fel fő céljukként, és hogy tudatosítsák magukban: a társkeresés, az együttélés csak része értékviláguknak.
A nők elhivatottsága a férfi–nő kapcsolatok ápolására elfedi egyedi jellemüket. Ehelyett kurvákként vagy anyákként, boszorkákként vagy áldozatokként jelennek meg mások előtt – azaz a férfiakhoz való viszonyukról kialakult kép helyettesíti személyiségüket, miközben a férfiaknak lehetőségük van olyannak lenni, amilyenek. Hol van – szemben a női médiával – a férfimédia, amelyben pasik mesélnek arról, hogyan keresték különböző típusú, jellemű nőkben azt a bizonyos igazit? Sehol. Elvontabban fogalmazva azt mondanám: a nyugati kultúra azzal, hogy az igazi társ létezésének feltételezését neveli a nőkbe, és ezen az alapon a partnerkapcsolatok gondozását teszi fő küldetésükké, elveszi tőlük a teljes emancipálódás, az egyedi jellemmel bíró egyénként, személyiségként való megjelenés lehetőségét.
Hölgyeim! Ne higgyenek abban, amiben hisznek!
Nő és férfi között nincs különbség, ugyanis mindkettő ember, amiből definíciószerűen az következik, hogy azonosak. Nem két faj tagjai, de még csak nem is két félről van szó az esetükben, amelyek együtt alkotnak egy egészet. A nők és férfiak biológiai eltérései éppen úgy nem tesznek különbséget köztük, mint a bőrszínük mássága vagy az, hogy valaki mondjuk mozgáskorlátozott. Azért ember az ember, hogy fizikai meghatározottságai fölé emelkedjen, maga határozza meg, mit szeretne kezdeni az életével. Lehet, hogy a partnerkapcsolat a legjobb dolog, ami két emberrel történhet – nem feltétlenül ellentétes neműekkel, hiszen, mint mondottam, mindenki azonos módon ember –, de ha mindannyian kerek egészek vagyunk, akkor a páros lét nem eleve elrendelt dolog, hanem választás és/vagy kényszer dolga. Ha nem hisznek nekem, nézzék meg, hogyan élnek a gazdagok! Ahogy mindenből, párkapcsolatból is annyit fogyasztanak, amennyi jólesik nekik, mert anyagi következmények nélkül tudnak kilépni ezekből.
Mindez Albert Györgyi Miért pont ők? című könyvének olvasásakor jutott eszembe, amelyben a szerző meglehetős nyíltsággal mesél az életében megfordult férfiakhoz fűződő viszonyairól. Sok sznobságra és közhelyre számítottam, ám ehelyett egy eléggé embert próbáló történet rajzolódott ki a könyv lapjain, és nem úgy tűnik, hogy a szerző szimplán képmutató lenne, azaz összekeverné a szerelem keresését a szerzés vágyával. Ezzel szemben az az olvasó érzése, hogy akivel mindaz megeshetett, ami Albert Györgyivel megtörtént, az nincs tisztában saját magával, azzal, hogy mi mozgatja, milyen a jelleme. Ha ezekre tudná a feleletet, akkor az első perctől kezdve látná a viszonyait kívülről is, látná, mennyi azokban az érzelem és mennyi az üzlet, azaz az egzisztenciális és/vagy szellemi javak cseréje. Ha jó lenne az önismerete, akkor nem a fatális szerelemmel magyarázná, hogy eltűrte az elviselhetetlent, hogy egyedinek hitte a közhelyet, hogy viszonyt látott ott is, ahol a külvilágnak szóló színjáték zajlott.
Rácz Zsuzsa (Állítsátok meg Terézanyut!) és Tisza Kata (Reváns, Magyar pszicho) könyveinek olvasása után Albert Györgyi a harmadik intelligens, tanult, mai női szerző, akinek könyve azt tükrözi számomra, hogy a nők nem tudnak kilépni a nagymamáiknak szóló tündérmesék királyfi-királylány képletéből. Pedig ezzel kiszolgáltatják magukat a férfiaknak, akik sosem vették komolyan az igaziról szóló mesét, viszont rájátszhatnak arra, hogy a nők hisznek ebben.
Van egy idézet a könyvben, amely pontosan megvilágítja a problémát: „A szerelem a férfi életében csak epizód; a nő életének azonban egész története!” (Madame de Staël) Tessék ezen változtatni, és úgy viszonyulni a dolgokhoz, mint a mocskos férfiak!
